Az erdőtelepítés erősítette a felmelegedést

Nem enyhítette, hanem erősíthette a felmelegedést az erdőtelepítés Európában, mivel az őshonos fák helyét nagy területen vették át a sötétzöld fenyőerdők – állapította meg egy új tanulmány.

A változás 0,12 Celsius-fokkal emelte az európai nyarak hőmérsékletét 1750 óta, mivel sok ország telepített fenyőerdőket, amelyek sötét színe magába zárja a nap melegét – írták a tudósok a Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban. A világosabb, szélesebb levelek – mint a tölgyfáé vagy a nyíré – több napfényt vernek vissza, ám a gyorsan növő, sokféle célra felhasználható fenyőfélékkel szemben teret vesztettek.

Növekedett az erdőterület

Európa erdőterülete 10 százalékkal növekedett 1750 óta, ám két és fél évszázad erdőgazdálkodás nem hűtötte az éghajlatot – írták a kutatást vezető francia Klíma- és Környezettudományi Laboratórium munkatársai.

A fák elnyelik a legfontosabb üvegházhatású gázt, a fosszilis üzemanyagok és tüzelők égetéséből származó szén-dioxidot a levegőből, miközben növekednek.

Nem minden a szén-dioxid

“A szén-dioxid azonban nem minden” – fogalmazott Kim Naudts, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint más tényezőket: az erdők színét, a nedvesség és a talaj változásait is figyelembe kell venni a telepítéskor.

Az európai erdők 1750 óta görögországnyinál nagyobb területtel, 196 ezer négyzetkilométerrel nőttek, 2010-re elérték a 2,13 millió négyzetkilométeres kiterjedést. Ugyanebben az időben a tűlevelű erdők 633 ezer négyzetkilométerrel nőttek, a lombhullatók területe 436 ezerrel csökkent.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.