Magyarországnak veszélyes hulladékká kellett volna minősítenie a vörösiszapot – ezt állapította meg egyebek között az Európai Bizottság abban a levélben, amelyet a magyar hatóságokhoz intézett a témáról folytatott elemzésének lezárását követően.

Az Európai Bizottság szerint veszélyes hulladékká kellett volna minősíteni a vörösiszapot

Magyarországnak veszélyes hulladékká kellett volna minősítenie a vörösiszapot – ezt állapította meg egyebek között az Európai Bizottság abban a levélben, amelyet a magyar hatóságokhoz intézett a témáról folytatott elemzésének lezárását követően.

Joe Hennon, a testület szóvivője – az erről szóló sajtóértesüléseket megerősítve – az MTI-nek szerda este Brüsszelben elmondta azt is, hogy egyelőre nincs szó arról, hogy a bizottság jogsértési eljárást indítana Magyarország ellen. Csak informális jellegű levélváltásról van szó – emelte ki.
A testület azt is felvetette, hogy vizsgálják felül az érintett vállalat számára kibocsátott engedélyt. Ennek is az lenne a fő célja, hogy biztosítsa az anyag megfelelő besorolását – tette hozzá a szóvivő.
A sajtóinformációk szerint a bizottság elismerte a kormány gyors és határozott reagálását is a tragédiára.
Hennon elmondta, hogy a bizottság a továbbiakban választ vár a levelében felvetett kérdésekre.
Az uniós végrehajtó testület még októberben, az Ajka környéki vörösiszap-katasztrófát követően fordult tájékoztatásért a kormányhoz, és mostani véleménye a következő hónapban teljes egészében megkapott válasz, illetve saját értékelése alapján született.
“A bizottság véleménye szerint az iszapot veszélyes anyagnak kellett volna minősíteni a bányászati hulladékok kezeléséről szóló uniós irányelv alapján” – fogalmazott a brüsszeli illetékes. Mint mondta, ez az anyag összetétele alapján dönthető el.
A levélből kiszivárgott egyes részletek szerint a bizottság úgy látja, hibás a kormánynak az az érvelése, amely szerint az ajkai timföldgyár kapcsán nem lehetett alkalmazni az irányelvet. Azt azonban a testület nem vonta kétségbe, hogy a kormány nem felelős katasztrófáért.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.