Az év végére elkészül a pécsi napelmpark

Úgy tűnik, hogy az év végére elkészül a Tüskésrétre tervezett pécsi napelempark. Az állami beruházást koordináló MVM Magyar Villamos Művek Zrt. leányvállalata, a Hungarowind Kft. szerint nincs semmilyen hátráltató tényező, ami veszélyeztetné a határidő betartását.

Novemberben jelentette be Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő, hogy 3,5 milliárd forintos uniós támogatásból Közép-Európa egyik legnagyobb napelemparkja épülhet meg Pécsen. December elején a kormány 1,5 milliárd forintot csapott a beruházáshoz, így már semmi akadálya annak, hogy az év végére kiépüljön Tüskésréten az immár ötmilliárdos összköltségvetésű projekt.

A projektgazda MVM Zrt. megkeresésünkre azt közölte ugyanis, hogy a kivitelezési munkákat a fővállalkozó konzorcium “igen jelentős technikai és humán erőforrásokat mozgósítva, folyamatos munkarendben végzi”. A cég szerint a munkák a tervezett ütemnek megfelelően haladnak, s nincs tudomásuk semmilyen olyan körülményről, ami veszélyeztetné a határidő betartását.

Csizi Péter országgyűlési képviselő szerint sem lesz gond, amennyiben semmilyen extrém időjárási körülmény nem következik be.

– Egyelőre az a legfontosabb szempont, hogy megfeleljünk az uniós követelményrendszernek. Jelenleg ezt teljesíteni tudjuk – mondta a politikus, aki hozzátette, ennek a projekt elsősorban nem a munkahelyteremtés a célja, hiszen távfelügyelettel, néhány fős személyzettel működtetik majd az erőművet.

A képviselő viszont hangsúlyozta, hogy a nemrég véget ért párizsi klímacsúcs szellemében a projekt csökkenti az ország energetikai függőségét, ezzel is egyre inkább megfelelünk azon uniós elvárásoknak, hogy bizonyos mennyiségű áramot napenergia segítségével kell előállítani Magyarországon.

A pécsi erőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterületén megvalósuló fejlesztés során az erőmű energiaforrását a több mint 10 hektárnyi területen elhelyezett acél tartószerkezetekre telepített, közel 40 ezer napelemtábla révén biztosítják. A 10 MWp teljesítőképességű erőmű nyolc, egyenként 1,25 MWp-s, modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, az egyes mezők egymástól függetlenül is tudnak működni. Az egyes mezőkben termelt villamos energiát egy az erőmű területén kialakított 35 kV-os központi kapcsolóállomásban gyűjtik össze, ahonnan úgynevezett termelői vezetéken (kábelen) keresztül jut a Pannon Hőerőmű villamos állomásába, majd azon keresztül a villamosenergia-hálózatra, onnan pedig a fogyasztókhoz.

forrás: pecsma.hu

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.