Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Az IKEA-nak már pozitív az energiamérlege
Tudj meg többet: Napenergia

Az IKEA-nak már pozitív az energiamérlege

A bútoróriás viszont a kijelölt határidő előtt teljesítette vállalásait.

MI IS VOLT AZ IKEA VÁLLALÁSA?

A bútorkereskedelemmel és háztartási kiegészítők forgalmazásával foglalkozó nagyvállalat néhány évvel ezelőtt vállalta, hogy a hálózatához tartozó ingatlanállomány energiaszükségletét közvetve tisztán megújuló energiaforrások felhasználásával állítja elő a 2020-as év végéig. Ezt a célt pedig már 2019 év végére sikerült teljesíteni, sőt túl is szárnyalta azt! Az IKEA üzletlánc legtöbb áruházát az Ingka Group birtokolja. A vállalat a csoport 367 db üzletét, 23 db bemutatóteremét és 44 bevásárlóközpontját üzemelteti 30 országban. Az alternatív energiatermelési beruházásokra az Ingka Csoport 2,5 milliárd eurót költött, melyből szélerőműparkokat, tetőtéri napelemes rendszereket és szabadföldi napelemparkokat hozott létre, vagy vásárolt meg. Az eddigi két legnagyobb befektetést egy amerikai szélerőműpark 2014-ben történő megvásárlása (300 millió dollár), illetve a Németország partvidék mentén található szélturbinák egy részében megvalósult részesedés megszerzése (200 millió euró) jelentette.
Az IKEA számításai szerint a megújuló energiatermelése immáron több mint 1,7 gigawatt (GW) összteljesítménnyel bír, melyet 14 országban 534 db szélturbina és 700.000 napelemmel állít elő.

A VÁLLALAT TOVÁBBI CÉLKITŰZÉSEI

A megújuló energiába történő befektetéseket a vállalat a jövőben is folytatja. Az IKEA legfrissebb bejelentése alapján az elkövetkezendő hónapokban 49%-os részesedést kíván szerezni két USA-ban található naperőműben, amelyek 2020 év elején kezdik meg a működést. A megújuló energiába való befektetés a nagyvállalat számára nem csak környezetvédelmi, hanem üzleti érdek is. A cég vezetése úgy látja, hogy a szélturbinákba és a napenergiaparkokba történő beruházások nagyon kedvezőek és rövid távon megtérülnek. Az IKEA további célként határozta meg, hogy 2025-ig a teljes globális hálózatukra kiterjesztik a lakosság számára is elérhető napelemek értékesítését, ami egyenlőre csak 7 ország üzleteiben elérhető. Ezzel is ösztönözni szeretné a vállalat a lakosságot is a jövő energiatermelésének karbonsemlegessé tételében.

0 Ft-os villanyszámla, egyszerűen. Kérjen itt ajánlatot napelemes rendszerre. 15 percen belül személyre szabott árajánlatot kap. (x)

Ajánlott tartalom

Több mint 4400 faj létét fenyegeti világszerte a tüzesetek gyakoriságának és intenzitásának változása

A tüzesetek gyakoriságának és intenzitásának változása több mint 4400 faj létét fenyegeti világszerte - állapította meg egy nemzetközi kutatás.