Az inuitok akadályozzák az Arktisz tanulmányozását

Korlátozta az észak-kanadai Nunavut tartományban folyó közös német-kanadai kutatásokat egy helyi bíró, miután az inuit őslakosok a tengeri élővilág károsítására hivatkoztak.

A területi bíróság döntése értelmében le kell állítani egy fontos szeizmikus programot, amely hétfőn kezdődött volna Lancaster Soundban, Baffin-sziget északi részén. A kutatók a Föld korai történetét szándékoznak vizsgálni a program keretében, melyet a kanadai természeti erőforrások (NRC) minisztériuma a németországi Alfred Wegener Intézettel közösen dolgozott ki. Susan Cooper bíró egyetértett a helyi inuit közösség aggodalmával, miszerint a vizsgálatok, köztük a víz alatti légpuska használata adatgyűjtés céljából, negatív hatással vannak a térségben élő rozmárokra, fókákra és bálnákra. Ezek az eszközök nem ölik meg ugyan a tengeri állatokat, de képesek megsüketíteni őket, vagy hosszú időre elijeszteni a területtől. Az inuitok elveszíthetik megélhetésüket, élelemforrásukat, életmódjukat – magyarázta David Crocker, az inuitok egyik ügyvédje.
A kanadai kormány egyelőre nem jelezte, hogy fellebbezne a döntés ellen.
A minisztérium egy rövid közleményben tudatta, hogy “továbbra is elkötelezettek a program mellett, amely az északi területek geológiai ismereteinek növelését szolgálja”.
Crocker szerint még ha az önkormányzat meg is nyerné az pert a fellebbezés során, már túl késő lesz, hogy ebben az évben folytassák a kutatásokat.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.