A magyar lakosság a tavaly forgalomba került 11.200 tonna italos kartondoboz 12 százalékát, 1.350 tonna csomagolást gyűjtött szelektíven 2008-ban

Az italos kartondobozok 12 százalékát gyűjtik szelektíven

A magyar lakosság a tavaly forgalomba került 11.200 tonna italos kartondoboz 12 százalékát, 1.350 tonna csomagolást gyűjtött szelektíven 2008-ban

A szervezet közleményében kifejti: Magyarországon látványosan fejlődik az italoskarton-csomagolások, vagyis a tejes és gyümölcsleves dobozok szelektív gyűjtése, amit jól mutat, hogy begyűjtési és hasznosítási arányuk a 2004. évi 2,5 százalékról 12 százalékra emelkedett 2008-ra.Hangsúlyozzák: az egyesülés célja ennek az aránynak a 25 százalékra emelése 2012-ig.

Az italos kartondobozok 75 százalékban papírból, 20 százalékban műanyagból, illetve 5 százalékban alumíniumból állnak, így a szelektív gyűjtéssel mintegy 8.500 fát sikerült megmenti a kivágástól – olvasható a közleményben.

A szervezet idézi az Öko-Pannon Kht. 2009 januárjában készített közvéleménykutatását, amely szerint a hulladékot rendszeresen szelektíven gyűjtők körében a 2006. évi 25 százalékról 2008-ban 46 százalékra emelkedett az italos kartondobozokat szelektíven gyűjtők száma.Megjegyzik: a tejes és gyümölcsleves dobozokból egyebek mellett csomagolópapír, toalett papír, konyhai törlőkendő, tojástartó doboz és irodai papírtermék is előállítható.

Magyarországon mintegy 50 településen, összesen több mint 4 millió lakosnak van lehetősége az italos kartondobozok szelektív gyűjtésére – fűzik hozzá.

Ajánlott tartalom

A szennyvíztisztító telepek hatékonyan távolítják el a mikroműanyagokat

A szennyvíztisztító telepek annak ellenére távolítják el nagy hatékonysággal a mikroműanyagokat, hogy nem tervezték azokat ilyen problémák megoldására - derült ki több hazai szennyvíztisztító telep felmérése során.

Nincs hozzászólás

  1. Épp tegnap láttam hogy hajléktalanok felboritottak egy fémdobozos hulladéktárolót, hogy gondosan kiválogassák belőle a sörösdobozokat. Gyanitom ezeket valahol értékesiteni tudják (talán Tesco) a többit nem. Védelmükre legyen mondva, hogy a művelet végeztével nagyjából visszaállitottak mindent az eredeti állapotba, pár nyitócsatt maradt csak szét… Magyarországi helyzetkép, 2009