A magyar kormány nevében az ITDH tárgyal azzal a német-osztrák befektetői csoporttal,
amelyik Magyarországon tervezi elektromos kisautók gyártását – jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy bemutatták a még névtelen kisautót.
A beruházás nagysága, a gyártási költségek üzleti titkot képeznek, és a befektetői csoportot sem szeretnék megnevezni egyelőre – mondta a befektetői csoport képviselője, Bednár András székesfehérvári ügyvéd.
Kóka János elmondta, hogy fontos Magyarország számára a gyártásdetelepítése, hiszen közvetlenül 250 új munkahelyet teremtene, közvetve pedig ennek dupláját. A miniszter a környezetvédelmi szempontok mellett hangsúlyozta a kisautó olcsó üzemelési költségeit, ami összességében tizede-huszada a hagyományos
személygépkocsik üzemelési költségének.
Bednár András, aki korábban Széles Gábor tanácsadója is volt, újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy még az idén szeretnék megkötni a kormánnyal a támogatási és az együttműködési szerződést,
és a befektetői csoport akkor szeretne majd bemutatkozni.
A Németországban, magyar szakemberek közreműködésével kifejlesztett 16,3 lóerős elektromos autó 80-120 kilométeres távolságban használható, és üzemanyag költsége 100 kilométerre mindössze 350 forint. Az akkumulátorát 70 ezer kilométerenként kell cserélni, de egy akkumulátor mindössze 8.000 forintba kerül. Az akkumulátor három óra alatt 80 százalékos teljesítményre tölthető fel. Eddig 200 kísérleti- és mintapéldány készült el belőle, és mind forgalomban van Skandináviában és Svájcban. Skandináviában az ilyen autók esetében nincs parkolási díj és nincs súlyadó sem – mondta a miniszter. Hozzátette: Magyarországon a regisztrációs adóban van kedvezmény.
Az egyedi gyártású példányok ára 10 ezer euró felett van, de sorozatgyártás esetén ez mindössze néhány ezer euróra csökkenthető – mondta Bednár András. Az elektromos kisautó magyarországi gyártása
esetén a kutató-fejlesztő bázist is ide telepítenék – tette hozzá.
A bemutató után Kóka János átadta az európai mobilitási hét alkalmából a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a Környezetvédelmi és Vízügyi, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával meghirdetett gyermek rajzverseny díjait. A 2.900 művet 400 oktatási intézményből küldték be. Több mint 40 díjazott óvodás és iskolás kapott rollert, gördeszkát és biciklit a megfelelő fényvisszaverő védőfelszereléssel együtt.