Az olasz városok lekapcsolták az esti világítást a drága energia elleni tiltakozásként

A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre - számolt be a La Repubblica napilap.

Az év minden napján biztosított éjszakai világítást egyszerre kapcsolták le a római Capitolium dombján, a nápolyi tengerparton emelkedő Anjou-váron, a milánói Sforza-kastélyon és a város legmagasabb felhőkarcolóján, Torinóban a Mole Antonelliana tornyán, Trieszt központi terén, Siena híres Campóján, Velence több történelmi palotáján, valamint Bari tengerparti sétányán és a szicíliai Palermo szintén egyik központi terén. Csütörtök este mintegy 3 ezer városban legalább fél órára lekapcsolták a fényeket, de volt, ahol a szándékos áramszünet egy órán át tartott. Ritkaságnak számított, hogy a legismertebb helyszínek, épületek, műemlékek nem voltak megvilágítva. Bolognában a színházakban és a lakóházakban is lekapcsolták a világítást a tiltakozáshoz csatlakozva. Az ország több mint hétezer önkormányzatát tömörítő szövetség (Anci) elnöke, Antonio Decaro, aki egyben Bari polgármestere is, elmondta, jelképes lépésnek szánták a műemlékek sötétbe borítását a „kormány figyelmének felkeltésére”.

Az Anci számításai szerint a rezsiemelés a városok kasszáit is érzékenyen érinti, 33 százalékos többletköltséggel a villany és gázszámlákon. Ha a kormánytól nem kapnak mintegy 550 millió eurót, nem fogják tudni biztosítani a városok éjszakai világítását: az önkormányzatok költségvetése veszélybe kerül a legalapvetőbb szolgáltatások biztosításával együtt – nyilatkozott a La Repubblicának a középolasz Emilia-Romagna tartomány kormányzója, Stefano Bonaccini.

Az újság megjegyezte, hogy a polgármesterek az akciót „kóstolónak” szánták, azt akarták megmutatni, mi történhet, ha magukra hagyják őket a megnövekedett energiaköltségekkel szemben. Az önkormányzatok korábban összesen évi 1700 millió eurót költöttek energiára: Róma és Milánó évi ötvenmilliót, Nápoly és Torinó 30 milliót, Genova és Bologna mintegy 3 milliót. A városvezetők kiemelték, hogy miközben drágább a világítás, a pandémia miatt csökkentek a bevételek. A Corriere della Sera firenzei kiadásában a Sienához közeli Rapolano Terme polgármestere, Alessandro Starnini elmondta, az ötezer lakosú önkormányzatban már nem elegendő a „jelképes villanystop”.

„A közvilágítás fenntartásához a helyi bölcsődei díjak emelése lenne szükséges, de akkor inkább sötét lesz éjszaka az utcákon” – mondta Starnini. Hozzátette, hogy első lépésben a parkokban kapcsoltatta le a fényeket, a következő döntéssel pedig minden második utcai lámpát kapcsoltatja ki. A Mario Draghi vezette olasz kormány a jövő héten jelenti be a vállalkozásokat és családokat segítő rendkívüli energiatámogatási csomag részleteit.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.