Az ön kertje mennyire fénylik?

Nem a növényi fotoszintézis megfigyelésére tervezték a GOSAT műholdat, mégis sikerült vele megfigyelni, mennyire egészséges és aktív például a Föld tüdejének nevezett amazonasi őserdő. Júliustól egy új műholddal vizsgálják a növények halvány fényét.

Sem a NASA, sem a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) munkatársai nem gondolták volna, hogy egy űreszközzel fogják megpillantani azt a szinte láthatatlanul gyenge, fluoreszkáló fényt, amit a növények bocsátanak ki. A GOSAT nevű műholdat 2009-ben állították pályára, az űreszköz fő feladata az, hogy mérje a két legfontosabb üvegházhatású gáz, a szén-dioxid és a metán szintjét a légkörben.

A NASA és a JAXA kutatói és más intézményekben dolgozó kutatók azt fedezték fel, hogy a GOSAT szállította információk között vannak adatok a növényi klorofill által kibocsátott fluoreszkálásra is. Ezt a sugárzást laboratóriumokban már évtizedek óta mérik, a műholddal viszont az egész Földre kiterjedően meg lehet figyelni a jelenséget, így pedig számos tudományág kutatói kapnak lehetőséget a szárazföldi növénytakaró újszerű vizsgálatára.

A halvány fény a fotoszintézis jele, vagyis annak a folyamatnak, amelynek során a növény a napfényt kémiai energiává alakítja át. Ahogy a klorofill-molekulák elnyelik a fényt, a sugárzás egy része hőként távozik, és egy része pedig nagyobb hullámhosszon sugárzódik vissza. Ez a fluoreszkálás.

Hol aktívak leginkább a növények?

A fluoreszkálást megfigyelni csak papíron tűnik egyszerűnek: a gyenge, alig mérhető sugárzást elnyomja a visszaverődő napfény. „Képzelje el, hogy a gyermeke hálószobájában sötétben fluoreszkáló csillagokat ragasztott a mennyezetre” – magyarázza egy hasonlattal David Schimel, a NASA Sugárhajtás Laboratórium (JPL) karbon és ökoszisztémák kutatási programjának vezető kutatója. „Ha felkapcsolja a villanyt, a csillagok még mindig világítanak, csak az égő fénye elnyomja őket. A mi esetünkben el kellett különíteni a napsugárzás adatait a növények fluoreszkálásától, vagyis más szavakkal valahogy ki kellett kapcsolnunk a Napot.”

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.