Bécs kerékpáros rekordot döntött

Gőzerővel folyik Bécsben a kerékpárutak építése, hiszen nagy az igény rájuk.

Idén májusban ugyanis rekordot döntött a kerékpárosok száma a bécsi utakon, a különböző helyszíneken elhelyezett forgalomszámlálók 33 százalékkal több biciklistát észleltek az előző év májusához képest. Több mint 1,1 millió kerékpárost mértek idén májusban azon a tizenhárom helyszínen, ahol tavaly májusban még csak 867.020 biciklistát regisztráltak az automatikus forgalomszámlálók. Mivel azóta további öt helyszínen is létesítettek forgalomszámlálót, a tizennyolc helyszínen mért együttes forgalmi adatok alapján már 1.465.474 kerékpárosról beszélhetünk idén májusban, az egész évet tekintve pedig már több mint 4 millióról. Úgy látszik tehát, hogy akik a pandémia hatására biciklire pattantak 2020-ban, továbbra is ezt a klímabarát közlekedési formát választják az osztrák fővárosban. Bécs Város pedig igyekszik a megnövekedett igényeknek megfelelően jó minőségű és egyre hosszabb kerékpáros úthálózatot biztosítani a két keréken közlekedőknek. Csak 2022-ben 17 kilométer új vagy felújított kerékpárutat készülnek átadni, és a következő évekre is nagyon komoly tervek vannak a kerékpáros fejlesztések terén – ezekre 2025-ig 100 millió eurót különített el a város.

 

 

Kép: MobAG/Peter Provaznik

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.