Befejeződött a környezetbarát buszfejlesztés az Evoprónál

A gazdaságfejlesztési operatív program keretében 675,1 millió forint uniós támogatással, 1 milliárd 360 millió forintból innovatív környezetbarát városi járműcsaládot fejlesztett ki az Evopro Kft. – mondta a projekt záróeseményén Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

A projekt keretében egy gázhajtású buszt, egy felsővezeték nélkül is közlekedni képes trolibuszt és egy, a korábbihoz képest új, elektromos hajtású buszt fejlesztettek ki, ez utóbbihoz még egy töltőt is konstruáltak – mutatta be az eredményt Bodnár Balázs, a cég ügyvezető igazgatója.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a következő esztendőkben aktív iparpolitikával és az újraiparosítás folytatásával támogatja a gazdaság növekedését. Kiemelten fontos a kutatás-fejlesztés és az innováció is.

Rákossy Balázs kitért arra is, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra jutó támogatásokra 2017 nyaráig kiírják a pályázatokat. Ebből a gazdaságfejlesztő GINOP 2700 milliárd, míg a kutatás-fejlesztés 750 milliárd forinttal részesedik. Ez utóbbi célja, hogy az innovatív technológiák a nemzetközi piacon is helytálló termékeket eredményezzenek.

Végül arról szólt az államtitkár, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint 2050-re az új autók 65 százaléka – részben vagy teljesen – elektromos hajtású lesz. A kormány erőteljesen ösztönzi az elektromos közlekedés térnyerését Magyarországon. Ehhez azonban ki kell építeni az infrastruktúrát is. A környezetbarát buszgyártásban élen jár az Evopro csoport. A kompozit szerkezetű, modulokból összerakható buszcsaládjuk iránt nemzetközi kereslet mutatkozik. A csoport tavaly már 2,7 milliárd forint árbevételt ért el, nagyrészt mérnöki tudás exportálásával.

Mészáros Csaba, az Evopro csoport elnök-tulajdonosa kifejtette, hogy 75 elektromos töltővel lefedhető az ország, további ugyanennyivel pedig már 20-30 kilométerenként lehet egy olyan töltő, amely 15 perc alatt feltölti a jármű akkumulátorát. A városokban az Evopro által kifejlesztett, 2,5 óra töltésidejű berendezéseket lehetne telepíteni – jegyezte meg.

A közbeszerzésekről elmondta, hogy két hazai elektromosbusz-tenderen eddig a busz előírt szélessége, hosszúsága, illetve az ajtók elhelyezkedése miatt nem indulhattak. A harmadik közbeszerzésen már nem volt ilyen probléma, viszont még nem hirdettek eredményt. “Ha a magyar busz annyiba kerül, mint a külföldi, akkor is 40 százalékkal olcsóbb, a gyártó cég adófizetése miatt” – mondta Mészáros Csaba, hozzátéve, hogy az eddigi támogatást már adóban visszafizették.

A BMW 2022-től csak kompozit buszokat akar gyártani, a Mercedes-Volvo pedig az elektromos buszokban látja a jövőt. Az Evopro csoportnál a kettő együtt van és képesek arra, hogy 2025-ig a tömegközlekedés feléhez legyártsák az elektromos, kompozit szerkezetű autóbuszokat.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.