Befulladt az okosmérő projekt

Gyakorlatilag leállt a szolgáltatók által tavaly elindított okosmérő mintaprogram – tudta meg az EnergiaFocus.hu iparági forrásokból.

A projektet az eredeti tervek szerint idén januárban élesítették volna, a szükséges eszközök felszerelése a háztartásokban már el is indult, azonban az egész program gerincét adó informatikai háttér kiépítése nem történt meg – a rezsicsökkentés miatt pedig ennek nem is látják már értelmét a szolgáltatók. Nincs igazán értelme folytatni az okosmérő mintaprogramot a jelenlegi szabályozási környezetben – vélekedtek az EnergiaFocus.hu iparági forrásai. A kormány rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedései ugyanis gyakorlatilag pont a pilot projekt gyakorlati hasznát lehetetlenítik el.

Az okosmérők egyik lényege ugyanis éppen az lenne, hogy a szolgáltatók a jelenlegieknél sokkal rugalmasabb tarifát kínálhassanak a fogyasztónak. Így például azokban az időszakokban olcsóbb lehetne az áram, amikor alacsony a felhasználás, ezzel ösztönözve arra az ügyfeleket, hogy kiegyensúlyozottabb módon vegyék igénybe az áramot. Az általunk megkérdezett szakértők szerint viszont a januári 10 százalékos gáz-, áram- és távhődíj csökkentéssel egyértelművé vált, hogy Magyarországon ma nincs létjogosultsága egy új típusú, modernebb tarifarendszernek, hiszen az állami beavatkozás minden erre irányuló kísérlet alól kirántja a talajt. Ennek köszönhető az, hogy bár az egyetemes szolgáltatók tavaly ősszel elkezdték felszerelni a kiválasztott háztartásokban az okosmérő egységeket, az azokat szabályozó, illetve leolvasó informatikai háttér máig nem épült ki.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Energiatárolás a gyakorlatban: így használható ki igazán a napenergia

A napenergia ma már nem csupán a termelésről szól, hanem arról is, hogyan tudjuk a megtermelt energiát a lehető leghatékonyabban felhasználni. A modern napelemes rendszerek nemcsak a hálózatra termelnek, hanem képesek az energiát eltárolni és később, a legjobb időpontban felhasználni. Ez a technológiai váltás hozza el az energiafüggetlenség új korszakát – ahol a cél nem a minél nagyobb teljesítmény, hanem a tudatos energiagazdálkodás.