Bepereli az Európai Bizottság Romániát egy környezetszennyező zagytározó miatt

Pert indít Románia ellen az Európai Bizottság egy környezetszennyező zagytározó miatt, amelynek semlegesítése érdekében a román hatóságok nem intézkedtek.

Az uniós végrehajtó szerv csütörtökön jelentette be honlapján a Romániával szembeni eljárás megindítását. Brüsszel 2012 októberében indított kötelezettségszegési eljárást Románia ellen a román-szerb határ közelében lévő bánsági Újmoldova (Moldova Noua) településen lévő, több mint száz hektárnyi Bosneag zagytározó miatt, amelyben réz és cink kitermelése során keletkező bányahulladékot tárolnak.

A román állam az intézkedések késlekedését azzal magyarázza, hogy a zagytározó felett nincs ellenőrzése. A hatóságok ugyan elismerték, hogy a kiszáradt zagytározó erősen szeles időben szennyezi a környezetet, és intézkedéseket is ígértek, de az uniós végrehajtó szerv szerint ez utóbbiak nem kielégítőek. Brüsszel szerint a zagytározó jelentős környezetszennyező forrás, a széllel szóródik szét ugyanis a környéken a mérgező anyagokat tartalmazó por.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a tározó jelenleg szinte teljesen elhagyott. A Moldomin bányavállalat csődeljárás alatt áll. Az 1965-ben, Románia második legnagyobb réztartalékának kitermelésére alapított állami bányavállalat a rendszerváltozás után egyre kevésbé volt jövedelmező. Románia az idén megpróbálta privatizálni, de szeptemberben a szerb üzletemberek által ellenőrzött svájci Mineco bejelentette, már nem tart igényt a vállalatra, így jövője kilátástalan.

A román külügyminisztérium keretében működik egy kormányközi szakértői bizottság, amelynek feladata megoldást találni a zagytározó semlegesítésére.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.