A Kína északkeleti részén lévő Csingtao kikötőváros legkedveltebb strandjának környékén a legbátrabb fürdőzni vágyók is csak kiterjedt zöld algaszőnyegben úszhatnak.

Bezöldült a Sárga-tenger (képpel)

A Kína északkeleti részén lévő Csingtao kikötőváros legkedveltebb strandjának környékén a legbátrabb fürdőzni vágyók is csak kiterjedt zöld algaszőnyegben úszhatnak.

A China Daily megtévesztő felvételein elsőre azt hihetné a felületes olvasó, hogy szépen gondozott pázsitot lát, pedig ez igazából a szennyezettség és a meleg miatt elszaporodott alga írja az mno.hu. Nem is mernek bemenni a helyiek, csak néhányan gázoltak bele a zöld „trutymóba”. A 150 kilométer hosszan elnyúló alga még a műholdfelvételeken is jól látszik, öt éven belül már harmadszor szaporodott el így a térségben. Szakértők szerint az alga nem veszélyes az emberre, a tengeri élővilágra viszont halálos veszélyt jelent, mivel feléli a víz oxigénjét. A China Daily napilap megkérdezett egy az algaszőnyegbe merészkedő gyermeket is, aki szerint az alga olyan puha, mint a pázsit.

alga

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.