Biciklivel a Déli-sarkra?

Elsőként készül bicikliháton meghódítani a Déli-sarkot egy népszerű brit gyermeksorozat műsorvezetője: Helen Skelton idén január negyedikén vágott neki az erőt próbáló kihívásnak egy speciális “jégre szabott kerékpáron”.

A BBC televíziós csatorna Blue Peter című gyermekműsorának házigazdája nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy ő lesz az első, aki bicikliháton éri el a Déli-sarkot. A hóforgataggal és fagyos szelekkel kísért 805 kilométeres táv nagy részét kerékpáron, néhány szakaszt pedig szélsárkányhoz erősített szánon és gyalog teszi meg. Skelton a Sport Relief nevű jótékonysági kezdeményezés keretében vágott neki az útnak, és 20 nap alatt szeretné teljesíteni a távot. A műsorvezető – szintén a Sport Relief kapcsán – tavaly egy több mint 3200 kilométeres kajaktúrán is vett részt az Amazonas folyón. Az évnek ebben az időszakában a déli-sarkvidéki átlaghőmérséklet mínusz 25 Celsius-fok körül mozog, amely akár mínusz 50-ig is lecsökkenhet. A fagyos szelek 200 kilométer per órás sebességgel süvítenek végig a jeges dzsungelen. A természeti erők ellen vívott harc mellett a műsorvezetőnek 82 kilogrammnyi felszerelést és élelmiszer-ellátmányt is maga után kell húznia a szánon.

helen skelton

“A tekerés rendkívül erőt próbáló lesz. Azt szeretem a legjobban ebben a kihívásban, hogy az emberek 90 százaléka tudja, hogy milyen érzés biciklizni, így részben át fogják érezni, hogy min megyek keresztül” – nyilatkozta még indulása előtt a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalának. A nem mindennapi kerékpártúrához persze nem mindennapi kétkerekű dukál. A Hanebrink nevű “jégre szabott biciklit” három hónap alatt szerelte össze a Los Angeles-i Dan Hanebrink és Kane Fortune tervezőpáros, akik az elmúlt években az összes terepviszonyhoz és környezeti feltételhez alkalmazkodni képes hibrid kerékpárokat fejlesztettek ki. Korábban a felfedező és sarkvidéki idegenvezető Doug Stoup számára készítettek egy, a sítalpak alternatívájaként szolgáló kétkerekűt, amely 321 kilométeren át szállította a kalandort és felszerelését a déli-sarkvidéki Heritage hegyvonulat vidékén. A tervezők nagy hasznát vették Stoup személyes tapasztalatainak a Skeltonnak szánt jármű elkészítésekor. A tervezés során a mottó a minimalizmus volt. A bicikli váza könnyű, áramvonalas és tartós. A kevés karbantartást igényelő kétkerekű mindössze húsz kilogrammot nyom – egy sztenderd mountain bike átlagos súlya 11 és 14 kilogramm között mozog -, amelynek nagy részét a vaskos, tömlő nélküli gumiabroncsok teszik ki, amelyekbe vékony acélszíjakat “szőttek” a nagyobb tartósság érdekében. Az abroncsok kidolgozásának köszönhetően a kerékpár alig süllyed bele a talajba, és ezáltal alig gyakorol nyomást a felszínre. A biciklinyereg rézszegecsekkel kivert, extraerős organikus bőrből készült. A fémpedálokat pedig kifejezetten Skelton csizmájához igazították.

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.