Biden elfüggeszti az alaszkai vadon területére kiadott olajkutatási engedélyeket

A Biden-adminisztráció fel fogja függeszteni az Alaszka sarkvidéki nemzeti parkjának (ANWR) egy részére vonatkozó olajkutatási engedélyeket, amelyeket Donald Trump elnökségének utolsó napjaiban értékesítettek.

Elnökválasztási kampányában Joe Biden ígéretet tett arra, hogy megóvja a vadrezervátum területét. Hivatalba lépése után a belügyminisztériumot bízta meg az engedélyek felülvizsgálatával – olvasható a BBC hírportálján. Keddi közleményében a minisztérium azt írta, hogy hiányosságokat azonosított az engedélyek kiadásával kapcsolatos döntési folyamatban. A 78 ezer négyzetkilométeren elterülő vadrezervátum kulcsfontosságú élőhely számos állat, köztük a jegesmedve, a karibu és a farkasok számára. A Trump-adminisztráció erre a területre – a nemzeti park nagyjából 5 százalékára – vonatkozóan kezdte meg januárban az olajkutatási engedélyek értékesítését. Ezek az kőolaj- és földgázkitermelési jogok tíz évig érvényesek. A koncessziós jogok iránt azonban alacsony volt az érdeklődés. Az olajárak változása miatt ugyanis a cégek inkább a megújuló energiaforrásokra fókuszáltak. Számos nagy amerikai bank jelezte továbbá, hogy nem fogja támogatni az olaj és földgáz kitermelését a térségben.

A Washington Post című lap szerint nagyjából 2200 négyzetkilométernyi területre vonatkozó jogot értékesítettek kevesebb mint 15 millió dollárért, vagyis messze elmaradva a várakozásoktól. Noha a becslések szerint nagyjából 11 milliárd hordónyi olajat rejthet a vadrezervátum, utak és egyéb infrastruktúra híján rendkívüli költségekkel jár a kitermelés egy ilyen területen. Az ügyben érintett törzsek vezetői üdvözölték, a republikánusok kritikával fogadták a Biden-adminisztráció bejelentését.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.