Magyarország primer energia szükségletének akár 20 százaléka is előállítható volna a biomassza felhasználásával - jelentette ki Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) vezetője szerdán Egerben.

Bioenergetikai lehetőségek a vidékfejlesztésben

Magyarország primer energia szükségletének akár 20 százaléka is előállítható volna a biomassza felhasználásával - jelentette ki Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) vezetője szerdán Egerben.

Ehhez pályázati támogatást nyújt a Nemzeti Vidékfejlesztési program, a Környezet és Energetikai, valamint a Gazdasági Operatív Program, miközben a RFH is közreműködik az ezt szolgáló fejlesztések megvalósításában – közölte a bioenergetikai lehetőségek a vidékfejlesztésben elnevezéssel megtartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón Németh Imre.

A program a költségmegtakarításon túl elősegíti a parlagon heverő területek hasznosítását és a munkahelyteremtést is – tette hozzá. A vezérigazgató elmondta: ma Magyarország primer energia  szükségletének 75 százalékát importból fedezi, például az évente felhasznált 14 milliárd köbméternyi gáz esetében ugyanez az arány. Gázzal fűt a lakosság illetve a közintézmények 80 százaléka.

Németh Imre szerint az ország területének 20 százalékát borító erdőkben található fa és nyesedék, illetve a mezőgazdasági termelés melléktermékeként keletkező szalmafélék használatával – megfelelő technológia alkalmazása esetén – akár 20-40 százalékkal is csökkenthetővé válnának a hőenergia előállításának költségei.

Pallagi László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy átgondolt erdőgazdálkodás esetén hosszú távon rendelkezésre áll a biomassza, amely sokkal nagyobb hatásfokkal használható fel hőenergia, mint villamos energia termelésére. Ugyanakkor mindez lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetű térségekben közmunka-programok megvalósítására is. Ebben a helyzetben arra bíztatják az önkormányzatokat, hogy pályázzanak biomassza fűtőművek kiépítésére, amelyekkel megoldható a közintézmények fűtése. Mindennek segítésére meg lehetne valósítani a biomassza központok országos hálózatát, társulva a jelenleg is futó erdőtelepítési programokkal – mondta Pallagi László.

A rendezvényen elhangzott, hogy miközben az Európai Unió egészében már 9 százalékra nőtt a megújuló energia használata, Magyarországon csupán 5 százalékos az arány. Az Európai Bizottság irányelve szerint 2020-ra Magyarországnak 13 százalékra kell növelni ezt az értéket.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.