Várhatóan két, bioetanolt termelő gyárat is üzembe helyeznek az idén Romániában, a továbbiakban pedig újabb három hasonló beruházást terveznek, részben magyar részvétellel.

Bioetanolt termelő gyárakat helyeznek üzembe az idén Romániában

Várhatóan két, bioetanolt termelő gyárat is üzembe helyeznek az idén Romániában, a továbbiakban pedig újabb három hasonló beruházást terveznek, részben magyar részvétellel.

A román mezőgazdasági minisztérium illetékes, Teodor Mihalcea szerdán elmondta, hogy az idén tervezett két gyárat román vállalatok alapítják a dél-romániai Ialomita és Teleorman megyében. Hozzátette: előkészületben van még újabb három hasonló befektetés. Ezek közül kettő szintén dél-romániai megyékben jön létre, a harmadik viszont – amely magyarországi vállalat beruházása lesz – a Románia észak-keleti részén lévő Botosani megyében valósul meg.

Az öt beruházás kapacitása becslések szerint lehetővé teszi évi 450 ezer tonna bioetanol előállítását. A hagyományos üzemanyagokhoz képest a környezetet kímélő bioetanolt különböző növényfélékből állítják elő.

A növényi olajokból vagy állati zsírokból előállított biodízel termelésével Romániában jelenleg 27 cég foglalkozik. A román környezetvédelmi minisztérium illetékesei szerint Romániában az idén 30 ezer tonna bioetanolra és 170 ezer tonna biodízelre van szükség, és 2010-re ez a szükséglet összesen 300 ezer tonnára növekedik.

Ajánlott tartalom

Fenntarthatóság a zsalutechnológiában is

A közel két évtizede létező környezetbarát, számtalanszor újrahasznosítható műanyag zsaluhéjak feltalálója és gyártója, a piacvezető Meva, új regionális szolgáltatási központja is a fenntarthatósági alapelvek mentén kezdte meg működését Dunakeszin. Az üzemben környezetbarát csúcstechnológiával végzik majd a zsalukarbantartást, –javítást és –tisztítást.