Húsz megawatt teljesítményű biomassza erőmű megvalósítását tervezi Heves határában a budapesti székhelyű FIL-Energia Kft. - mondta el a cég tanácsadója az MTI-nek csütörtökön.

Biomassza erőmű épülhet Hevesen

Húsz megawatt teljesítményű biomassza erőmű megvalósítását tervezi Heves határában a budapesti székhelyű FIL-Energia Kft. – mondta el a cég tanácsadója az MTI-nek csütörtökön.

A belföldi magánszemélyek által birtokolt társaság az 5-6 milliárd forint értékű projekt előkészítését, a tervezést és az engedélyeztetési eljárást végzi el, a beruházást a tervek szerint egy nagybefektető valósítja meg – közölte Nagy Gáspár. Hozzátette: a számítások szerint a hatvan alkalmazottat foglalkoztató üzemben 2014-ben kezdődhet meg az energiatermelés.

A tanácsadó elmondta, hogy az úgynevezett kogenerációs, vagyis elektromos energia és hőenergia termelésére egyaránt alkalmas erőmű egy tízhektáros ipari területen valósulhat meg a város határában. Ehhez kapcsolódna egy 25 hektáros terület, amelyen a helyi gazdálkodók bevonásával, az erőmű által megtermelt hő felhasználásával melegházi növénytermesztés kezdődne. Mindez együttesen mintegy 200 új munkahelyet jelent majd a hátrányos helyzetű térségben – közölte Nagy Gáspár. A tanácsadó elmondta, hogy az erőmű tüzelőanyag-ellátását elsősorban fás szárú energianövények biztosítják majd. Ehhez kétezer hektárnyi energianövény-ültetvényt kell létesíteni, ami újabb munkahelyek teremt.

Domján Róbert, a hevesi polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője az MTI-nek elmondta: az önkormányzat támogatja a beruházást, annál is inkább, mert a 12 ezer lakosú településen a munkanélküliség jóval meghaladja a 10 százalékot, a kistérségben pedig még rosszabb a helyzet. Hozzátette: mivel a munkanélküliek többségének nincs szakképzettsége, a melegházi növénytermesztés megélhetést jelentene a számukra.

Ajánlott tartalom

MEKH: több mint 60 helyszínen várják a látogatókat az idei Erőművek éjszakáján

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek éjszakáját, október 25-én különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat az ország több mint 60 pontján - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.