Biomassza Erőművek Egyesülése cáfolja Lázár Jánost

Csak az egyéb célra fel nem használható energetikai fát használják a biomassza erőművek. A hivatalos adatok szerint nő az erdők állománya, ez cáfolja Lázár János fideszes képviselő állítását az erdőpusztulásról – hangsúlyozza a Biomassza Erőművek Egyesülése az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatban.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője január 21-én nyújtott be módosító indítványt az Országgyűléshez, amelynek lényege: a piaci árnál magasabb áron – mert megújuló forrásból származik – kötelezően átvett áramot csak meghatározott mennyiségű és minőségű fahulladék alapú biomasszából lehessen előállítani. A javaslata által kavart vita során a képviselő azt mondta, hogy “évente horribilis mennyiségű erdőt pusztítanak ki nem gazdasági céllal”.
A biomassza szervezet idézi az erdészeti hatóságot, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságát: az erdősültség a felelős erdőgazdálkodásnak, valamint a szigorú törvényi szabályozásnak köszönhetően az elmúlt negyven év során folyamatosan nőtt, és további növekedéssel lehet számolni a jövőben is.
A fakitermelés során fa- illetve bútoripari célra nem hasznosítható fa a tűzifa, és ennek is csak egyharmada azt amit erőművekben használnak fel.

A fideszes képviselőnek arra a felvetésére, hogy a távhővel kapcsolt áramtermelők, “régen megtérült beruházásait miért kell a magyar államnak, a magyar adófizetőknek az áramdíj formájában szubvencionálni” az egyesülés a Magyar Energia Hivatal határozataira hivatkozik: “a Hivatal csak olyan erőmű számára ad illetve adott ki  (kötelező átvétel rendszer) kát  engedélyhosszabbítást, és csak annyi időre, ameddig az meg nem térül. Ezek a számítások a Kormány számára jelenleg is hozzáférhetőek a MEH-nél és ezek egyértelműen visszatükrözik a Hivatal objektív, felelős és szakmai alapú véleményét” – olvasható a közleményben.

A Biomassza Erőművek Egyesülése szóvá teszi azt is, hogy a kapcsolt áramtermelés Magyarországon mintegy kétmillió lakost érint, nem százezer embert, ahogyan azt Lázár János kijelentette. A közlemény európai uniós adatokat idézve cáfolja a fideszes képviselőnek azt a érvelését  is, hogy  Magyarországon drágább az áram, mint az Európai Unióban. Az idézett adatok szerint Magyarországon a lakossági áram ára az Európai Unió középmezőnyében van.

Ajánlott tartalom

Energiaügyi Minisztérium: 2030-ig kétszeresére nőhet a geotermikus energia hazai felhasználása

A földhő közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A jövő a zöldenergiáé, a lehetőségek hatékonyabb kiaknázása erősíti az energiaszuverenitást, hozzájárul a kibocsátásmentes energiatermelés elterjedéséhez és az energiaárak megfizethető szinten tartásához - hangsúlyozta pénteken kiadott elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).