Biomassza-tüzelésre állítják át a távfűtést Komlón

Napokon belül megkezdődnek a Komlói Fűtőerőmű Zrt. legújabb, biomassza tüzelésű fűtőművi blokkjának üzemi próbái. Februártól ez látja el távhővel a várost.

A több mint egymilliárdos beruházásnak is köszönhetően már e hónaptól 25 százalékkal csökkent a távhődíj Komlón.

Vida János, a Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) támogatásával megvalósuló biomassza tüzelésű forróvíz-kazán hivatalos átadását csak március végére tervezik ugyan, februártól már teljes kapacitással működik az új 18 megawattos blokk.

Az 1,3 milliárd forintos beruházáshoz 480 millió forint pályázati pénzt nyert az egykori baranyai bányászváros, a közel 27 ezer lakosú Komló, amelyet 30 milliós önerővel és hitellel egészítettek ki.

Az önkormányzat 250 millió forint tőketörlesztésre vállalt garanciát, a többit banki hitelből oldjuk meg – mondta az igazgató.

A 13 százalékos áfa-csökkentéssel együtt 25 százalékkal vált olcsóbbá több mint 5 ezer komlói lakás távhő díja. Tavaly egy 52 négyzetméteres komlói ingatlan tulajdonosa akár 40-42 ezer forintot is kifizetett a távfűtésért.

Az új kazán megépítése nem jár munkahelyteremtéssel, de lehetőséget ad a jelenlegi dolgozók megtartására.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.