Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok
Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát.
BővebbenAngliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát.
BővebbenEgyelőre csak egy rövid, 100 méteres szakaszon tesztelik az új utat.
BővebbenAz Európai Unió álláspontja, hogy a tagországok energiafelhasználásának egy része származzon megújuló energiából.
BővebbenA világ számos pontján rengeteg teret nyert a napelem és vannak országok, ahol például ez háttérbe szorította a megszokott energiatermelő berendezéseket és erőműveket.
BővebbenMosonmagyaróvár nemrégiben döntött arról, hogy 14 ezer négyzetméteren elterülő naperőműpark megvalósításához 162 milliós hitelt vesz fel. A fennmaradó 90 milliós összeget a város állja.
BővebbenKörnyezetvédők arra szólítják fel a kormányt, hogy tegye itthon is könnyebben elérhetővé és olcsóbbá a napenergiát a háztartások számára.
BővebbenÚj alapokra helyezné Puerto Rico villamosenergia-ellátását Elon Musk. A Tesla első embere Twitter üzenetben tudatta, hogy vállalata készen áll a hurrikán sújtotta sziget energiaügyeinek rendezésére.
BővebbenA főügyészség a feljelentés alapján október 2-án feljelentéskiegészítést rendelt el jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt.
BővebbenAz egész éves áramellátást szinte teljesen biztosító napelemes rendszert szerelnek fel a zalaegerszegi, a zalaszentgróti és a lenti járás területén lévő általános iskolák harmadára - közölte a zalaegerszegi központú tankerület igazgatója kedden sajtótájékoztatón, a zalai megyeszékhelyen.
BővebbenÉvi 240 fontot spórolhatnak majd az alacsony jövedelmű háztartások.
Bővebben