“Bocs, hogy elkaptak minket!” – plakátgerillák a klímacsúcson

Meghekkelt hirdetésekkel tiltakozik 82 művész Párizs-szerte a klímacsúcs ellen. A Brandalism csoport a reklámiparnak a túlzott fogyasztásban és így a klímaváltozásban játszott szerepére kívánja felhívni ezzel a figyelmet és arra, hogy ideje lenne a civileknek saját kezükbe venni a klíma diskurzust.

Néhány nappal a COP21 párizsi klímacsúcs indulása előtt, miközben terrorfenyegetettségre hivatkozva megtiltották a nyilvános tömegrendezvényeket, 600 plakát lepte el Párizs utcáit. Nem afféle oszlopokra ragasztott gerilla marketing eszközökről van szó, hanem hivatalos hirdetési felületeken, buszmegállókban, city lightokon elhelyezett hirdetésekről, amelyek elsőre jól ismert nagy márkák reklámjainak is tűnhetnek a felületes szemlélőnek. Valójában viszont hamisak – vagyis szatirikus kigúnyolásai a cégek eredeti reklámjainak. 19 különböző országból származó 82 művész készítette őket azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a reklámok, fogyasztáscentrikusság, a fosszilis energiafüggőség és az éghajlatváltozás összefüggéseire.

A plakátok a COP21 számos hatalmas szponzorát állítják pellengérre a prominens vezetők mellett.

Joe Elan, a Brandalism egyik aktivistája szerint a klímacsúcs támogatásával számos nagy szennyező cég a megoldás részeként tudja bemutatni magát, holott valójában ők maguk a probléma. Elan úgy fogalmazott: visszavettük a cégektől a felületeiket, hogy megmutassuk a reklámipar túlzott fogyasztásban játszott szerepét.

Elan szerint a reklámipar a fogyasztói vágyak szításával direkt módon hozzájárul a károsanyag kibocsátás növekedéséhez és így a klímaváltozáshoz. A műalkotásokat a Fekete Pénteken, az őrült fogyasztás és a karácsonyi vásárlási szezon kezdetének napján jelentették meg.

A szervezet szerint hiba a klímaváltozásról szóló diskurzust továbbra is politikusok és a vállalati lobbisták kezében hagyni, amelyek a Brandalism szerint a leginkább felelősek azért, hogy a mostani állapot létrejött.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Újrahasznosított, a vízből kihalászott műanyagot használt fel az O’Neill legújabb kollekciójához

A népszerű szörf és ruházati márka olyan kollekciót készített, amely 86%-ban újrahasznosított műanyagokból gyártott darabokból áll.