Bős: több víz helyett mobil fenékgátak?

Magyarország váratlanul - és az egyezkedésre egy korábbi kétoldalú megállapodásban rögzített határidő lejárta után - olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg - írta szombati számában a Népszabadság.

A napilap szerint a magyarországi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül átadott megvalósíthatósági tanulmány a szakminisztérium szerint nem a hivatalos kormányálláspontot tartalmazza, hanem olyan szakértői munkaanyag, amely egy későbbi magyar-szlovák rendezési terv alapja lehet.
Mint írták, az ügy miatt a hazai zöldek közös tiltakozó fellépésre készülnek. Szerintük a környezetvédelmi tárca több szabályt is megsértett az „időn túli” vízpótlási tanulmány kijuttatásával.

A két ország szakértői által készített vízpótlási javaslatoknak már tavaly el kellett volna készülniük – idézte fel a lap. A szlovák fél azonban még hozzá sem kezdett a munkához, a magyar vízügyesek pedig az utolsó utáni pillanatig halogatták a felmérést.
A Népszabadság szerint a dokumentumokból az is kiderül, hogy magyar vélemény szerint az 1997-es hágai ítélet óta egy lépéssel sem sikerült közelebb jutni a rendezésig, és a tárgyalások ellenére egyik ország álláspontja sem változott.

Ajánlott tartalom

Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.