Brit ökovárosok

Jó ideje zajlik – egyelőre eldöntetlenül – a vita Nagy-Britanniában arról, hogy van-e értelme a kormány által meghirdetett ökováros-terveknek. Az elképzelést Gordon Brown miniszterelnök jelentette be még a nyáron.

A kezdeményezéssel egyszersmind hangzatos szakkifejezések láttak napvilágot: olyanok, mint például karbonsemleges, önfenntartó életközösség.

Az első menetben tíz karbonsemleges nagytérségben több tízezer “zöld” otthon épülne. A kifejezés természetesen nem a házak színét jelöli, hanem azt, hogy ezek az otthonok nem terhelnék plusz szén-dioxid-kibocsátással a környezetet.
A vitának mindenesetre még bőséggel van tere, ugyanis az engedélyezési eljárások jószerével el sem kezdődtek, és szakértők becslései szerint jó, ha 2016-ra elindul a program.
Az ökovárosok lakói energiaszükségletüket felülről, oldalról és alulról fedeznék: a nap, a szél és a föld nyújtaná az “üzemanyagot” a települések működtetéséhez. Az utóbbi például – ahol ez lehetséges – geotermikus energiával. Ha az egyes háztartásokban energiafelesleg keletkezne, azt egy érzékelő rendszer betáplálná a közösségi energiahálózatba.
A háztetőkön napelemek, a városok határában szélturbinák lennének, és azok a vízmelegítők, amelyeket nem napenergia fűt, biomasszával működnének. Az elhasznált fürdővíz sem menne kárba: tisztítás után a növények öntözésére szolgálna.

Az elektromosság hajtotta személyautókat közösségi töltőhelyeken lehet(ne) majd “megtankolni”, de a hangsúly a tömegközlekedésen van: szigorú előírás, hogy minden lakás legfeljebb tízpercnyi gyaloglásra lehet a legközelebbi busz-, vonat- vagy villamosmegállótól.
A szabályok között szerepel az is, hogy a városterület legalább 40 százalékát parkoknak, játszótereknek és kerteknek kell elfoglalniuk.

Alcím: Alibi kísérlet?

A tervet azonban – sajátos módon – még környezetvédő csoportok is bírálják, elsősorban azzal az érvvel, hogy a jórészt zöldövezetekbe tervezett új ökotelepülések – függetlenül “öko” mivoltuktól – mégiscsak környezeti rombolást okoznak puszta létrejöttükkel.
Az ellenzéki konzervatívok sommásan intézték el a programot: árnyékkormányuk lakásügyi miniszterjelöltje, Grant Shapps szerint ezek a városok “fenntarthatatlanok, életképtelenek és népszerűtlenek” lennének, ha valaha is megépülnek.

A brit Zöld Párt elnökhelyettese, Adrian Ramsay is visszakézből elveti az ötletet. Ramsay már a terv bejelentése után azt mondta a The Timesnak: a kormány “alibi kísérleteket” tesz arra, hogy zöld színben tűnjék fel, anélkül, hogy a szélesebb társadalmi és környezeti összefüggésekkel foglalkozna. A párt vezető politikusa szerint a koncepció már csak azért is elhibázott, mert minden várost ökovárossá kellene átalakítani, ahelyett, hogy a megjelölést címkeként ráragasztanák bizonyos ingatlanfejlesztésekre, megpróbálva azokat elfogadhatóvá tenni.
A kormánynak – vagy a jövő tavasszal esedékes választások utáni utódjának – tehát még alapos meggyőzési kampányt is végig kell vinnie, mire az első kapavágás megtörténik. Addig maradnak a hagyományos városok, köztük például a nyolcmilliós London, kétmilliónál több autójával, nyolcezer dízelhajtású autóbuszával, öt nemzetközi repülőterével és Oroszországéval vetekedő gazdaságával…

Ajánlott tartalom

Kémiai molekulákból kiindulva teremtene életet Szathmáry Eörs három külföldi kutatótársával

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg.