Budapest nyerte az EU Európai Mobilitási Hét díját

Budapest nyerte el az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért – tájékoztatott Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az Európai Bizottság által évente meghirdetett Mobilitási Hét célja a fenntartható közlekedés népszerűsítése és elérhetőbbé tétele. A program keretében tavaly 21 európai ország 64 városának szeptember 16. és 22. között megvalósult rendezvényeit értékelte a brüsszeli testület. A tájékoztatás szerint a program keretében Budapest elismert kezdeményezéseinek része volt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közreműködésével megszervezett autómentes hétvége, valamint a hétköznap megtartott európai autómentes nap, melyen Karácsony Gergely főpolgármester bemutatta a pesti alsó rakpart emberbarát és zöld megújításának terveit. A program részei voltak továbbá a Bécs városával közösen szervezett, gyalogos- és kerékpárosbarát fejlesztések jó gyakorlatait bemutató, nyilvános és szakmai közönségnek szóló események.

Elmondták továbbá: a közlekedési szektor energiamegtakarítási lehetőségeinek témája köré szervezett 2023-as kampány részeként a Budapest Közút kivitelezésében 9 kilométeren táblázott ki a főváros forgalomcsillapított kerékpárosbarát útvonalakat az Örs vezér tere, Csömör, Sashalom és a Szilaspatak, valamint Rákosmente irányába. Nyolcszáz méter hosszan tették biztonságosabbá a Római partra vezető Gázgyár utcát a hétköznap munkába kerékpározáshoz és a hétvégén kirándulni vágyóknak, valamint új gyalogátkelőt építettek a Zugligeti és Zalai út kereszteződésében, ahol egy bölcsőde, két óvoda és egy általános iskola is található.

A Mobilitási Hét alkalmával kiállítás volt látható a Városháza parkban, ami Budapest köztereinek átalakulását mutatta be eredeti gyalogosbarát arcukkal, autócentrikus átépítéseik eredményeivel, majd ismét emberbaráttá tett formájukkal – tájékoztattak. Az Európai Bizottság díját Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és Ámon Ada a Városháza mobilitási heti programokért felelős Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője vette át csütörtök este Brüsszelben. A díjátadón Herald Ruijters, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési főigazgató-helyettese Budapestet méltató szavaiban kiemelte az Ukrajna ellen indított orosz háború okozta egyik legfőbb kihívásra válaszul az energiatakarékosság terén elért eredményeket és a magyar főváros közterületeinek gyalogos- és kerékpárosbarát átalakításáért tett lépéseket.

Tüttő Kata hangsúlyozta: az energiaválság kihívásai ellenére Budapest kitartott a közösségi közlekedés magas színvonalának megtartása mellett, az energiahatékonyságra, a közszolgáltatások ellátásának biztonságára koncentrált. A megnyíló uniós források legnagyobb részét új villamosvonalakra és járművekre fordítja Budapest – mondta. A Főpolgármesteri Hivatal részéről az Európai Mobilitási Hetet szervező Ámon Ada közölte: a díj azt bizonyítja, hogy Budapest a nehéz pénzügyi helyzetben is európai elismeréseket tud szerezni a fenntartható közlekedés terén. A díjért hatvannégy európai város szállt versenybe, döntőbe Budapest mellett az ausztriai Innsbruck és a portugáliai Amadora került.

Ajánlott tartalom

Agrárminisztérium: a magyar gazdák és az agrárium szolgálatában az Agrárközgazdasági Intézet

Minden ágazatnak és ezen belül minden szakpolitikának, minden minisztériumnak szüksége van egy olyan tudásbázisú intézményre, mint az Agrárközgazdasági Intézet, ami a tudásnak minden elemét magas szinten műveli az adatgyűjtéstől a társadalmasításig - mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az 2024. évi Gazdálkodás és AKI70 konferencián az AM tájékoztatása szerint.