Budapest térségéből is jelentettek döglött halakat az állandó Környezeti Kárelhárítási Ügyeletre, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután.

Budapesten haltetemeket láttak

Budapest térségéből is jelentettek döglött halakat az állandó Környezeti Kárelhárítási Ügyeletre, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután.

A tájékoztatás szerint a Rábán, a Mosoni-Dunán és a Dunán az átlagosnál sűrűbben vesznek mintát, ezek elemzése pedig nem mutatott rendellenességet, így kizárható, hogy az észlelt halpusztulás ezekről a folyókról ered. A haltetemek a Marcal folyó szennyezett szakaszáról származnak, ahol a teljes halállomány kipusztult. Ezek összegyűjtését és eltávolítását elsősorban helyben végzik, de a nagy mennyiségű tetem egy része elsodródott, így juthatott a Dunába. A területileg illetékes Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársai egyébként folyamatosan járják a fővárosi Duna-szakaszt és összegyűjtik a haltetemeket.

Részleges vadászati és halászati tilalom
Újabb területeken rendelték el a vadászati és halászati, illetve horgászati tilalmat a három megyében, ahol a hétfői katasztrófa után részleges tilalmat vezettek be. Vas megyében a részleges horgászati és halászati tilalom a friss adatok szerint már a mersevári tőzegbánya tavat és a nagypiriti kavicsbánya tavat érinti. A tiltás a halászati hatóság által engedélyezet kutató tevékenységre, és a halászati hatóság által felügyelt halmentésre nem terjed ki. Győr-Moson-Sopron megyében a halászati és horgászati tilalom a Dunának a Mosoni-Duna torkolatától a komáromi vasúti hídig tartó szakaszára is érvényes mostantól.
A részleges vadászati tilalommal érintett vadásztársaságok köre a Bakonyerdő ZRt. Bakonyi vadászterületével bővült. A részleges vadászati tilalom az érintett vadásztársaságoknál azt jelenti, hogy a területük vörösiszappal borított részén és annak egy kilométeres védőzónájában, illetve a szennyeződéssel érintett vízterületeken és azok egy kilométeres védőzónájában nem szabad vadászni.

Ajánlott tartalom

Az időjárás kedvezőtlen légiforgalmi következményeinek tompítására összefogott a HungaroControl és a HungaroMet

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x) Keddtől a légiforgalmi irányítóteremben jelen lévő meteorológus segíti …