Csökkenő vissza nem térítendő támogatások az épületfelújításoknál

A június 30-ig elkészülő I. Energiahatékonysági Cselekvési Terv 2016-ig 9 százalék megtakarítással számol, a beruházások 20 százaléka származik uniós forrásból, míg a többit piaci alapon, bankoktól veszi fel az állam, így az egyes projekteknél is szűkül a vissza nem térítendő támogatás – mondta Gémesi Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője az építőipar kitörési esélyeiről rendezett konferencián kedden Budapesten.

Ausztriában kísérleti jelleggel működik egy olyan épületenergetikai felújítási modell, amelybe az állam évi 100 millió eurót tesz támogatásként, és áfa bevételből, valamint munkanélküli segély megtakarításból évi 200 millió euró bevételhez jut – ismertette a rendszert Margarete Czerny, az Építés és Környezet Kezdeményezés Tudományos Tanácsának vezetője. A konferencia megnyitójában Széman György a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke az épületenergetikát nevezte meg az építőipar egyik kitörési pontjaként, mivel az állami támogatás és az önérdek megrendeléseket hoz. A másik két kitörési pont véleménye szerint az otthonteremtés és “a tartozási lánc elszakítása”.

 

A 4,3 millió épület 70 százalékát kell korszerűsíteni energetikailag – mutatta be a kiinduló helyzetet Gémesi Zsolt. Ez a külső nyílászárók cseréjét, a falak hőszigetelését és a fűtés korszerűsítését foglalja magába. Miután az ilyen beruházások uniós támogatása a beruházás 20 százalékát teszi ki a jövőben, – 2014 után különösen – az állam tárgyalásokat kezdett az EBRD-vel, az EIB-vel és más bankokkal is a hiányzó 80 százaléknyi rész finanszírozásáról. Az osztrák épületenergetikai felújítási támogatás 2009 óta működik, valamennyi építő- és építőanyagipari érdekképviselet közös lobbizásával sikerült elindítani – mondta Margarete Czerny. Az induló évben a 100 millió eurós állami támogatás 650 millió euró felújítási beruházást indukált. Ez 7 ezer új munkahelyet teremtett, az állam bevétele pedig az áfából 105 millió, míg a munkanélküli segély megtakarításból 95 millió euró volt. Az osztrák rendszerben egy családi ház 5 ezer euró támogatást kaphat, amennyiben az energia megtakarítás eléri a 30 százalékot. A többlakásos házakban 15 százalék megtakarítás után 2 ezer euró támogatás jár lakásonként.

Ajánlott tartalom

Világraszóló áttörés érkezhet a napelemek világában

A foszforeszkáló napkoncentrátorok (LSC)-k napsugárzást hasznosító eszközök, melyeket több területen, többek között napelemekben, vagy akár okosablakokban alkalmazhatnak.