Csúcsra járatták a világ legnagyobb vízerőművét

Elérte kapacitása felső határát kedden a kínai Három szoros gát – közölte a világ legnagyobb vízerőművi létesítményének üzemeltetője.

A Jangce folyón épült két Balaton nagyságú duzzasztóban 175 méteres vízoszlop gyűlt össze az óriásgát térségében. Az előző rekord 172,8 méter volt, ezt 2008-ban érték el, amikor a gigantikus védmű és erőmű elkezdett energiát termelni. A  csúcsra járatás “történelmi esemény”. Az áramfejlesztő berendezések így évi 84,7 milliárd kilowatt villamos energiát állítanak elő, és a létesítmény teljes mértékben betölti vízgazdálkodási, árvízvédelmi és hajózási funkcióit is – áll a közleményben. A gátat szeptemberben zárták le, a jelenlegi víztömeg nagyjából két hónapig marad a tározóban, majd leeresztenek belőle, és 145-175 méter között szabályozzák a vízoszlop magasságát, az aktuális árvízvédelmi helyzetnek megfelelően. A Jangce középső folyásánál 660 kilométer hosszan elnyúló víztározót 1993-ban kezdték el építeni. Vizet 2003 óta gyűjt, az óriásgát pedig 2006-ban készült el. A forintban számolva közel 4.500 milliárdos beruházás miatt több mint 1,4 millió embert költöztettek el a régióból.

A Három szoros gát a világ legnagyobb kapacitású vízi-, sőt bármilyen, elektromos áramot termelő erőműve. A létesítmény összesen 15 kínai tartomány ellátását segíti.
A projekt bírálói régóta figyelmeztetnek súlyos környezetkárosító hatásokra, földcsuszamlások és földrengések veszélyére, és arra, hogy a gát miatt nem tud természetes módon tisztulni a folyó. Idén nyáron a heves esőzések következtében hatalmas mennyiségű szemét és törmelék mosódott a Jangce folyóba, és kínai lapjelentések szerint a hordalékból egyes helyeken olyan vastag réteg keletkezett, hogy az emberek száraz lábbal tudtak közlekedni rajta.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.