Csütörtök éjjel jön a nagy hideg

Szerdán a keleti országrészben – elsősorban a Tiszántúlon – élők ismét havazásra készülhetnek, sőt, helyenként a havazás már kedden este elkezdődött.

A legfrissebb modellfutások szerint a Tiszántúlon, elsősorban annak a keleti felén akár holnap estig is van esély csapadékra; Békés, Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 5-7 cm friss hótakaró is kialakulhat, írja legfrissebb jelentésében az Időkép.hu. Emellett elsősorban északkeleten okozhat hófúvást a megerősödő északias szél, így főként a Nyírségben kellemetlen útviszonyok lehetnek. Nyugatabbra, a Dunántúlon csapadék nem várható, itt szerdán több órára kisüt a Nap, viszont az erős, olykor viharos északnyugati szél jelentősen ronthatja a hőérzetünket. Az ország túlnyomó részén szinte egész nap fagyni fog. Csütörtökre virradóra a hét leghidegebb éjszakája köszönthet ránk, ekkor országos átlagban -10, -12 fok körül, sőt a vastag hóval borított, már derült, szélcsendesebb déli tájakon több helyen -15 fok alatt alakul majd a legkisebb hőmérséklet. Hétvégére csapadék és enyhülés érkezése valószínű.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.