Cukorból biodízel

Genetikailag módosított E. coli baktériumok segítségével növényi hulladék cukortartalmából egy lépésben állítottak elő bioüzemanyagot amerikai kutatók.

A Nature tudományos magazinban csütörtökön megjelent tanulmány elsőként mutatta meg, hogy újraprogramozott E. coli baktériummal – amely az egyik leggyakoribb baktérium a világon – egy lépésben állítható elő üzemanyag növényi hulladékból.

Stephen del Cardayre kutatásvezető, az LS9 elnevezésű biotechnológiai cég munkatársa elmondta, hogy a technológia olcsó, alacsony széntartalmú, megújuló üzemanyag előállítását teszi lehetővé. A szakemberek úgy módosították a baktérium genetikai állományát, hogy tartalmazza azokat a géneket, amelyek a cukor átalakításának kémiai folyamatát elősegítik.

A fejlesztést a berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatóival együtt végezték a magánvállalat munkatársai.

Szakemberek szerint a bioüzemanyag tiszta, alternatív energiaforrást jelent. Del Cardayre elmondta, hogy cége – a tervek szerint – a következő két évben megkezdi a kereskedelmi termelést Brazíliában, ahol nagy mennyiségben, olcsón áll rendelkezésre az alapanyagként szolgáló cukornádlé.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.