Dánia elindítja második nap- és szélenergia árverését

A kiválasztott rendszerek 20 évre nyernek jogosultságot a betáplálási tarifára – amely az elektromos áram nagykereskedelmi árával függ össze. A tarifa esetében megszabott legmagasabb ár 0,089 euró/kWó szintnek felelt meg.

A dán energiahivatal, az Energystyrelse meghirdette második technológia semleges pályázatát az ipari méretű napelem és szélenergia létesítményekre. Az energiahivatal közlése szerint 258 millió dán koronát (38 millió amerikai dollárt) különítettek el a pályázatra; miután már 254 millió dán koronát fordítottak a korábbi, decemberben lezárult közbeszerzési eljárásra. A sikeres projekt benyújtói számára az elektromos áram piaci árán felül kifizetendő betáplálási prémiumot 0,06 dán korona/kWó értékben állapították meg, ezzel a tavalyi árverés 0,13 dán korona/kWó értékének kevesebb, mint felére csökkent a prémium. A pályázatok benyújtásának határideje november 27. „A projekteknek a szerződés aláírása után két vagy négy éven belül kell csatlakozniuk a hálózathoz, attól függően, hogy szárazföldi vagy tengeri telepítésről van szó” – jelentette ki az Energystyrelsen. Az első ilyen árverés során három napelem parknak ítéltek oda 20 évre szóló energiavásárlási megállapodást, egyesített kapacitásuk 104 MW-ot tett ki, míg a három szélerőmű kapacitása 165 MW-ot. Az Energystyrelsenhez 17 ajánlat érkezett abban a beszerzési fordulóban – 280 MW-tal egyenértékű napelem kapacitásra, és 260 MW szélerőmű kapacitásra.

A nyertes pályázatok súlyozott átlagos prémiuma 0,0227/kWó dán koronának felelt meg. Az ország költségvetésében a megújuló energia pályázatokra 842 millió dán koronát irányoztak elő, míg 2020-2024 között további 4,2 milliárdot. Dánia a kereskedelmi és ipari napelem létesítményeket külön erre létrehozott projekteket célzó pályázatok keretében támogatja, ahol az egyes projektekhez kapcsolódó termelési kapacitás nem haladja meg az 1 MW-ot. 2018 végére Dánia körülbelül 1 GW telepített napelem kapacitással rendelkezett, ebből hozzávetőlegesen 92 MW volt a tavalyi bővítés.

 

 

Forrás: mnnsz.hu

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.