Dél-amerikai megújuló energia törekvések

Az uruguayi energiaminisztérium és az UTE állami elektromos művek legutóbbi megállapodása előirányozza, hogy Uruguayban 2015-re az előállított elektromos áram 90%-a megújuló forrásokból származzon.

A tervek szerint, az energia 45%-át vízerőművek, 30%-át a szélenergia és 15%-át biomassza segítségével állítják majd elő. Ez az előremutató megállapodás, amely a megújuló energiák intenzív használatára, az erre irányuló fejlesztésekre ambicionálja az országot, része Uruguay 25 évre szóló energiastratégiájának, amelyet 2008-ban fogadtak el. Sürgetően megvalósítandó program és mielőbb elérendő cél: az energiaárak és az importfüggőség csökkentése. 2010 és 2015 között e dél-amerikai állam 7 milliárd dolláros befektetést tervez. Ez az összeg a GDP 17%-ának felel meg. A szélenergia újszerű hasznosítása már csak azért is jól illeszkedik a kormány elképzeléséhez, hiszen Uruguayban szinte állandóak a szelek, és nem hagyható figyelmen kívül, hogy a sűrűn lakott európai országokkal ellentétben, itt az alacsony népsűrűség okán a szélturbinák minden bizonnyal kevésbé zavarják majd a lakosságot. Az ország jelenleg 50 megawattosnál kisebb kapacitással rendelkezik, a terv, az 1000 megawatt elérése, ami körülbelül 500 turbina telepítését jelenti. A közeljövőben legalább 20 új szélerőművet terveznek létrehozni, amelyek közül 6 már építés alatt áll, a többihez pedig 2013 első hat hónapjában kezdenek hozzá.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.