Nem tarja hibásnak magát a Mal Zrt. a katasztrófáért, és a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag, nem okoz maradandó károsodást, és a keletkezett kár is lényegesen kisebb, mint amekkorát emlegetnek.

Döbbenet: Nem tartják hibásnak magukat

Nem tarja hibásnak magát a Mal Zrt. a katasztrófáért, és a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag, nem okoz maradandó károsodást, és a keletkezett kár is lényegesen kisebb, mint amekkorát emlegetnek.

Bakonyi Zoltán cégvezető és Tolnay Lajos cégelnök Kolontáron, a védelmi bizottság ülése után azt mondta: minden szabályt betartva működnek, ezért nem értik, miért függesztette fel a környezetvédelmi államtitkár tevékenységüket. Ezért kezdeményezik, hogy a hétvégén újraindulhasson működésük.

Egymilliós segély
Az MSZP európai parlamenti delegációja egymillió forintot ajánl fel az áldozatok családjainak megsegítésére, és részvétét fejezte ki az elhunyt áldozatok hozzátartozóinak. A párt európai parlamenti delegációja budapesti irodájának eljuttatott közleménye szerint kezdeményezték, hogy az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Jerzy Buzek házelnök az intézmény nevében fejezze ki szolidaritását a hozzátartozókkal.

Ajánlott tartalom

Fontos díjat zsebelt be Szoboszlai Dominik csapata

A Liverpool FC fenntarthatósági programja minden klub számára követendő példa.