Döntött a kormány: könnyebb lesz napelemet telepíteni

Az új jogszabály megkönnyíti a társasházak számára napelemes rendszerek telepítését és energiaköltségeik csökkentését.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az Országgyűlés keddi ülésén elfogadta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely jelentősen megkönnyíti a társasházakban élő családok számára a napelemes rendszerek telepítését. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a döntés során a társasházakra vonatkozó speciális szabályokkal egészült ki az energiaközösségekre vonatkozó jogszabályozás. A módosítás nyomán a háztartási méretű kiserőművek tulajdonosai könnyebben alapíthatnak energiaközösséget, amelyhez legalább két tulajdonos írásbeli megállapodása szükséges. A folyamat során a közös tulajdonban lévő tetőterület hasznosításához előzetes társasházi hozzájárulás szükséges, a tagok pedig szabadon dönthetnek a hasznok és terhek megosztásáról. A rendszerhasználati díjak visszatérítése is lehetővé válhat a forgalom arányában, ezáltal további pénzügyi előnyöket biztosítva a társasházi családoknak. A minisztérium kiemeli, hogy a napelemes rendszerek telepítésével a társasházakban élők is lehetőséget kapnak arra, hogy csökkentsék energiaköltségeiket, miközben hozzájárulnak a hazai megújuló energiatermelés növeléséhez.

A törvénycsomag további fontos eleme, hogy kötelező adatszolgáltatást ír elő a háztartási méretű naperűművek tulajdonosai számára. Az Energiaügyi Minisztérium emlékeztet: a legkisebb napelemes rendszerek összesített teljesítőképessége mára meghaladta a legnagyobb hazai erőművek teljesítőképességét, azonban a pontos termelési adatok hiánya problémákat okoz a villamosenergia-hálózat egyensúlyának biztosításában. A pontos adatok elengedhetetlenek az ellátási biztonság és a rendszer stabilitásának fenntartásához, hiszen a kereslet és kínálat folyamatos kiegyensúlyozása rendkívül költséges és összetett feladat.

Bizalomerősítő intézkedésként a törvény a korábban tervezettnél fél évvel későbbi időpontban, 2025. július 1-jén vezeti be az adatszolgáltatási kötelezettséget. Ez kizárólag azokra vonatkozik, akik rendelkeznek internetkapcsolattal és a napelemes rendszerük termelését már most is nyomon tudják követni. A már működő rendszerek tulajdonosainak csupán az inverter egyedi azonosító számát kell megadniuk, további fejlesztési kötelezettség vagy többletköltség nem merül fel.

Ingyenes gázbekötések módosítása

A törvénycsomag egy másik fontos eleme a gázbekötésekre vonatkozó szabályozás módosítása. A korábbi rendelkezések szerint a gázellátók 250 méterig ingyenesen építették ki a gázvezetéket, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek közül sok csatlakozás kihasználatlan maradt. A módosítás szerint a jövőben csak belterületi ingatlanok esetében érvényesül az ingyenesség, amely a csatlakozási igények többségét nem érinti, hiszen a csatlakozási kérelmek mindössze 5-8 százaléka érkezik külterületi ingatlanokra.

A javaslatcsomag emellett rögzíti az ipari termelők hálózati csatlakozási feltételeit is, amelyek kétévente meghirdetett pályázatokon alapulnak. A pályázat során meghatározzák a szabad kapacitásokat és a csatlakozás lehetséges időpontját. Ezzel a lépéssel a kormány a hazai villamosenergia-hálózat stabilitását és fenntarthatóságát kívánja támogatni.

Ajánlott tartalom

Egyetlen eszköz határozza meg a napelemes rendszere hatékonyságát!

A napelemes rendszerek teljesítményét az inverter típusa határozza meg, amely az egyenáramot váltakozó árammá alakítja, és biztosítja a fogyasztók energiaellátását.