Biogáz-erőmű és bioetanol-üzem épül a Barna Farm Kft. birtokán, Dormánd és Tenk között. Már két évvel ezelőtt is elkezdődhetett volna a beruházás, ám az elhúzódó pályázati eljárás, a finanszírozást vállaló pénzintézet keresése miatt most tudtak hozzáfogni az építkezéshez.

Dormánd és Tenk között épül az új biogáz – erőmű

Biogáz-erőmű és bioetanol-üzem épül a Barna Farm Kft. birtokán, Dormánd és Tenk között. Már két évvel ezelőtt is elkezdődhetett volna a beruházás, ám az elhúzódó pályázati eljárás, a finanszírozást vállaló pénzintézet keresése miatt most tudtak hozzáfogni az építkezéshez.

Az ötlet még két évvel ezelőtt fogalmazódott meg, ám az elhúzódó pályázati eljárás, a finanszírozást vállaló pénzintézet keresése miatt most tudtak hozzáfogni az építkezéshez. Jelenleg az istállók padozatát alakítják ki, persze ehhez ki kell cserélni a negyvenéves vízvezetékeket is – mondta Barna László ügyvezető.
Az egy megawattos erőmű betonkádjai az istállók mögött kapnak majd helyet, a gázturbinák segítségével előállított elektromos energiát pedig a Magyar Villamos Művek veszi majd át. A visszamaradt anyag szagmentes lesz, hiszen távozik belőle a metán és a kén is. A humuszt vizes vagy száraz állapotban az ezerhektáros gazdaságban szórják ki a földekre, visszapótolva a kivett tápanyagokat, fölöslegessé téve a műtrágya használatát.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Hőszigetelés előtt állsz? Ezek a hibák évekre megdrágíthatják az otthonod fenntartását

Milyen szigetelés kerüljön a házra? Hány centi legyen? Miért kerül az egyik ajánlat sokkal többe, mint a másik? És honnan tudhatod, hogy a kivitelező tényleg jól fog dolgozni? Ha hőszigetelést tervezel, jobb ezeket a kérdéseket még azelőtt feltenni, hogy elköltötted volna a pénzt.