Éghajlatváltozás miatt robban Szíria?

William R. Polk, neves amerikai külpolitikai és Közel-Kelet szakértő érdekes és elgondolkodtató cikket publikált a The Atlantic magazinban, rávilágítva arra, hogyan vezettek az éghajlatváltozás súlyos hatásai a szíriai lázadásokhoz. 2006 és 2011 között az országot pusztító aszály sújtotta: a csapadék mennyisége az ország jelentős részén évente 20 cm-rel csökkent. A gazdák kétségbeesésükben tömegesen kezdték megcsapolni a víztározókat, a vízszint azonban hamar annyira leapadt, hogy már nem tudták kiszivattyúzni a vizet a tározókból. Bizonyos területeken teljesen tönkrement a mezőgazdaság, máshol a termés háromnegyede kiesett. Az állatállomány 85%-a éhen vagy szomjan halt. Megfigyelők és ENSZ szakértők becslése szerint Szíria 10 milliós vidéki lakosságából 2-3 millió ember extrém szegénységbe süllyedt. Százezrek hagytak fel a gazdálkodással és menekültek a városokba munka és élelem reményében.

A korábbi sikeres gazdák azonban örülhettek, ha utcaseprőként vagy utcai árusként el tudtak helyezkedni. Túlélésért folytatott küzdelmüket tovább nehezítette a viszonylag nagy számú nemzetközi menekült is, Szíriában ekkorra ugyanis kb. negyedmillió palesztin és százezer iraki menekült élt. A szír kormány nem állt a helyzet magaslatán. 2006-ban, amikor magas volt a gabona világpiaci ára, eladták tartalékaikat. Ez a döntés utóbb katasztrofálisnak bizonyult: 2007-ben az ország alig tudott valamennyit exportálni, 2008-tól pedig folyamatosan importra kényszerült annak érdekében, hogy a lakosság ne éhezzen. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szíriai képviselete 2008-ban a USAID-hez fordult segítségért. Leírásuk szerint a társadalom az összeomlás szélén állt, a szír mezőgazdasági miniszter pedig addigra nyilvánosan is elismerte, hogy a szárazság által okozott gazdasági és társadalmi folyamatok kezelése meghaladja az ország erejét. Kérésük süket fülekre talált: a USAID igazgatója – az azóta a WikiLeaksen kiszivárgott információk szerint – megkérdőjelezte, hogy a limitált forrásokat éppen akkor éppen oda kellett volna irányítani.

Az éhes, dühös és kétségbeesett gazdák tízezrei tehát olyan kanócot alkottak, amely bármikor meggyulladhatott. A szikra 2011. március 15-én érkezett, amikor egy viszonylag kis csoport Daraa városában azért tüntetett, mert a kormány képtelen volt rajtuk segíteni. Asszád kormánya a párbeszéd helyett lecsapott a tüntetőkre. A többit tudjuk.

Az éghajlatváltozás Közel-Keletre gyakorolt ijesztő hatásaira számos tanulmány figyelmeztet (pl. Rising Temperatures, Rising Tensions: Climate change and the risk of violent conflict in the Middle East), ebben a bejegyzésben azonban csak az említett szerző The Atlantic magazinban publikált cikkéből idéztem. Az adatok hivatkozással megtalálhatóak az eredeti cikkben, írja a greenfo.hu.

Ajánlott tartalom

Tömeges fajkihalásra és klímaválságra figyelmeztetnek a világ vezető kutatói

Tömeges fajkihalásra és klímaválságra figyelmeztettek a világ vezető kutatói. Legújabb jelentésükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a világ nem képes felfogni a biodiverzitás elvesztése és az éghajlati zavarok okozta veszélyek mértékét.