Egyelőre nem ízlik a magyaroknak a biotermék

Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó (13 százalék) szokott vásárolni, míg Európában átlagosan minden harmadik (35 százalék) – áll a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon végzett felmérésében.

A vásárlók zömének fő motívuma, hogy a biotermékeket egészségesebbnek tartják, a nem vásárlást pedig a legtöbben azzal magyarázzák, Magyarországon és másutt is, hogy e termékek túl drágák.
A megkérdezett magyar vásárlók 84 százaléka szerint a biotermékek egészségesebbek, 70 százalékuk úgy tartja, hogy bioélelmiszerrel elkerüli a növényvédő szereket és más mérgeket. A magyar vásárlók 53 százaléka úgy véli, a biotermékek mentesek a génmódosítástól, 48 százalékuk szerint ezek termelése kedvezőbb a környezet számára, 44 százalék pedig úgy gondolja, a  vásárlással segíti a kistermelőket és a vidéki településeket.
A vevők 31 százalékát az ösztönzi biotermék vásárlására, hogy helyes magatartásnak látszik, ugyancsak 31 százalék szerint ezek az élelmiszerek táplálóbbak. Tizenegy százalék adta azt a választ, hogy azért veszi e termékeket, mert helyteleníti a modern mezőgazdasági termelési módszereket.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.