Egyházak vihetik a megújuló energiára szánt pénzt

Furcsa módszerekkel él a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Egy megújuló energiákat támogató pályázaton – a kiírást semmibe véve – kihajították az összes civil és céges pályázót, aztán pedig került a célra némi pluszforrás is. De ahhoz meg csak a megújuló energia iránt mérsékelt érdeklődést tanúsító egyházakat engednék oda.

A Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése címet viselő pályázati felhívás (KMOP-3.3.3-13) kiírása szerint a másfél milliárdból csak 896 milliót kapott volna a közszféra, végül mégis ide került az összes pénz, “tekintettel a közszféra nagyszámú igényére”. A pályázat lehetséges nyerteseinek körét visszamenőleg átrendezte a források elosztását végző Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A pályázó vállalkozások, civil szervezetek tehát fölöslegesen költöttek százezreket a jelentkezésre, pályázatírásra. Reményt kínálhatna nekik, hogy az uniós pályázatok vesztesei közül azok, amelyeket az értékelő támogatásra érdemesnek tartott, de nem jutott nekik pénz, mindig tartaléklistára kerülnek, hátha megvonják a támogatást egy nyertestől, vagy az adott célra kerül valahonnan még pénz.

Itt éppen ez történt: kiderült, hogy az energiahatékonysági beruházásokra jut még 2 milliárd forintnyi forrás. Az eredeti pályázaton hoppon maradt cégek és civil szervezek tehát itt befuthatnának, az egyelőre társadalmi egyeztetésen lévő felhívás szerint azonban erre az összegre csak egyházak pályázhatnak majd.

Nem világos, ezt mi indokolja, különösen úgy, hogy az egyházak eddig nem nagyon tülekedtek a napelem-telepítés vagy pelletüzem-építés lehetőségéért. Az első körben csupán néhány pályázatot nyújtottak be – a tervezet most mégis azzal számol, hogy a plusz kétmilliárdot húsz nyertes viszi majd el.

“Én ezt nem értem. Tényleg ekkora károsanyag-kibocsátók lennének az egyházak? Hol kellene lehetőséget adni az energiahatékonyság javítására a kisvállalkozásoknak, ha nem ilyen pályázatokon?” – mondta az Origónak egy, a fejlesztési támogatások iránt érdeklődő cég ügyvezetője. Az NFÜ-nek is feltett kérdésére az ügynökség csak azt válaszolta, hogy “jelenleg nincs tervben vállalkozások részére pályázható konstrukció ebben a témában”.

A tartaléklistára került pályázók mellőzése egyébként a gyorsításnak is ellentmond, amit az NFÜ-t kormánybiztosként felügyelő Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár meghirdetett. Lázár kijelentette, hogy a rendelkezésre álló forrásokból egy fillér sem maradhat lehívatlanul, ezért a hátra lévő időben minél gördülékenyebben kell kiosztani a pénzeket. Jelen esetben a leggyorsabb értelemszerűen az lenne, ha a már elbírált, tartaléklistás projektekre adnának pénzt, ahelyett, hogy kiírnak egy újabb pályázatot, írja az origo.hu.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.