Egyre több e-autó fut a magyar utakon – egyre több a „konnektor” is

Megállíthatatlannak tűnik az elektromos autók térhódítása Magyarországon: tavaly rekordszámban keltek el, idén pedig minden eddiginél több elektromos töltő létesül. Akár 80 százalékkal is olcsóbban üzemeltethető évente egy-egy ilyen jármű, így nem csoda, ha az önkormányzatok is lecserélnék a flottájukat.

Egyre több teljesen elektromos autó talál gazdára itthon is, hasonlóan Nyugat-Európához. Tavaly már több mint százat adtak el a különböző márkák, közülük a legtöbbet a Nissan, míg mögötte a BMW. Utóbbi az i3-ból 49-et, az i8-ból pedig 6-ot értékesített. Ennél jóval több fogyott a japánok Nissan Leaf-jéből, melynek jelentős részét egy taxis társaság vásárolta. Az összes többi e-autót gyártó messze lemaradva, mindössze tíz elektromos autót tudott eladni a magyar piacon. Az e-autók töltőállomásainak száma is egyre nő. Hamarosan működni kezd az ötvenedik magyar e-töltő hely. Az e-mobilitás fejlesztésért felelős állami Jedlik Ányos-programban további 150 létesül.

Ezekkel együtt már biztonságosan átjárhatóvá válik az egész ország, egyik elektromos autó tulajdonosnak se kell attól tartania, hogy ne találna egy megfelelő konnektort a “tankoláshoz”.

Legutóbb múlt pénteken Szombathelyen adták át a város első és az ország legújabb elektromos töltőkútját. Nagypál Tibor, a fejlesztő cég ügyvezető igazgatója elmondta: egy úgynevezett középgyors 22 kilowatt teljesítményű töltőállomást telepítettek, melynél az elektromos autókat típustól és a lemerültségtől függően 30-300 perc alatt tudnak teljesen feltölteni. Vagyis, ha valaki éppen a bevásárlást intézi, vagy éppen a töltő melletti pláza mozijában megnéz egy filmet, akkor addig belecsöpög a szükséges áram a nagy teljesítményű akkumulátorba.

Az önkormányzatok is áramosítanak

Feltartóztathatatlan a megújuló energiák felhasználása és az elektromos autók térhódítása. Ezen a területen a következő évtizedben hatalmas lesz a fejlődés, de gyermekeink már egészen biztosan a környezetbarát autókkal fognak közlekedni – ezt már Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője hangsúlyozta az átadón. Ezt vallja Kaposvár vezetése is, az önkormányzat éppen ezért már városi cégeit is arra ösztönzi, hogy elektromos autókat vásároljon.

A Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. ősszel vásárolt két ilyen járművet. A távfűtést ellátó közszolgáltató cég a kocsikat a karbantartással, javítással foglalkozó munkatársaknak adta használatba. A társaság pedig nemcsak a környezetvédelem, hanem a költségmegtakarítás terén is kedvező tapasztalatokról tudott beszámolni: a vállalatnak az elektromos autók, a korábbi dízelekhez képest is, 80 százalékos költségmegtakarítást jelentenek. Számításaik szerint a régi kocsik éves szinten 950 ezer forintos üzemanyagköltséggel működtek, míg az elektromos autóké alig 190 ezer forintba kerülnek. Ráadásul számos egyéb kedvezményre is jogosultak a zöld rendszámos járművek, melyek egy töltéssel 170 kilométer távolságot tudnak megtenni, ezért a cég szerint a városon belüli közlekedésre kiválóan megfelelnek.

Mindemellett télen sincsenek indítási nehézségeik, igaz ilyenkor, a fűtésre és több világításra felhasznált többletenergia miatt, 100 kilométerre is lecsökkenhet a hatótávolság, de a Vagyonkezelő Zrt. csak napi átlag 50 kilométert használja ezeket az autókat. Egy éjszakai töltéssel így könnyen megoldható a napközbeni folyamatos működtetésük. A Kaposvári Vagyonkezelő után a városgondnokság is elektromos autó beszerzését tervezi. Egy környezetbarát furgont ezért tesztel is a társaság. Mint Herczeg Attila ügyvezető kifejtette: elsősorban a parkolóautomaták pénzkazettáinak ürítésére használnák az elektromos autót. Magyarország élen jár az e-mobilitás fejlesztésében. Ennek keretében a közeljövőben tovább bővülnek az iparágnak bedolgozó hazai vállalkozások száma is, sőt emellett még több külföldi befektető érkezhet az ágazatba. Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség alelnöke szerint az e-mobilitás fejlesztésének köszönhetően a magyar vállalatoknak jelentős külföldi térnyerési lehetősége adódik.

Ezt erősítette meg most Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára, aki elmondta: megérkezett az első komolyabb elektromos meghajtású busz-megrendelés, Moszkvába 50 új elektromos buszt szállítanak a magyar fejlesztők.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.