Egyre több társasház hasznosítaná a napenergiát és az esővizet

Összesen 8,2 millió forint – a tavalyinál 12 százalékkal magasabb összegű – vissza nem térítendő támogatáshoz juthattak az idén azok a lakóközösségek, amelyek pályaművét kiválasztotta az immár ötödik alkalommal meghirdetett OTP Bank Társasházi Pályázatának szakmai zsűrije.

A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan 2013-ban ismét a környezetvédelemi kategória bizonyult a legnépszerűbbnek, emellett tovább nőtt azon pályázatok aránya is, amelyek az elöregedett, erősen balesetveszélyes társasházi épületrészek felújítását jelölték meg legfontosabb feladatként, írja a profitline.hu.

Az idén már 1025 lakóközösség jelentkezett az OTP Bank március 18. és június 30. között meghirdetett társasházi pályázatára, amely hagyományosan a környezetvédelem, a közösségépítés és életminőség-javítás kategóriákban díjazza a legszínvonalasabb ötleteket. A folyamatosan növekvő érdeklődés miatt az idén a tavalyinál 12 százalékkal magasabb összegű – az egymillió forintos különdíjjal együtt – összesen 8,2 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthattak a nyertes lakóközösségek – jelentette be a díjátadó ünnepségen Csonka Tibor, az OTP Business üzletág ügyvezető igazgatója.

A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan 2013-ban ismét a környezetvédelemi kategória bizonyult a legnépszerűbbnek. A pályázó társasházak 42 százaléka valamilyen „zöld” beruházáshoz kérte az OTP Bank segítségét. „Ugyanakkor újdonságnak számít, hogy a már hagyományosnak számító környezetvédelmi célok mellett – mint például az energiatakarékos világítás vagy a természetes légáramot „rabul ejtő” huzatfokozók megvalósítása -, az idén előtérbe kerültek a napenergia hasznosítását, illetve az esővíz összegyűjtését, öntözésre történő felhasználását célzó pályázatok.”

A környezetvédelmi kategória győztes pályázata például egy komplex, példaértékű projekt lett, amely az elszívórendszer motorjainak cseréjét, a tetőventillátorok korszerűsítését, zéró emisszióval járó, napelemes működtetését tűzte ki céljául egy budapesti társasházban. „Az OTP társasházi pályázatában már tavaly is nagy lehetőséget láttunk, ám akkor nem volt időnk elkészülni a pályaművünkkel, az elmúlt egy év során viszont alaposan felkészültünk arra, hogy a lehető legösszeszedettebb, átgondoltabb és meggyőzőbb projekttervvel álljunk elő, hiszen önerőből jóval hosszabb idő alatt és nehézkesebben boldogultunk volna” – magyarázza Sebestyén Balázs, a Hadrianus utca 7. Társasház pályázati kapcsolattartója. Így viszont a tervek szerint már őszre mindennel el fognak készülni és koncentrálhatnak a következő feladatokra (például szélgenerátor kiépítésére), hiszen a lakóközösség álma, hogy egy olyan – Magyarországon egyedülálló – „ökoházat” hozzanak létre, amely teljes egészében önállóan képes kielégíteni energiaszükségletét.

Elgondolkodtató módon tavalyhoz képest tovább nőtt azon pályázatok aránya is, amelyek az elöregedett, erősen balesetveszélyes társasházi épületrészek felújítását jelölték meg legfontosabb feladatként, ami nem meglepő, hiszen a felmérések szerint a magyarországi társasházak mintegy 12 százaléka rendkívül elhanyagolt állapotban van vagy komoly műszaki problémával küzd – teszi hozzá Csonka Tibor. Számukra az életminőség-javítás kategóriája kínált forráshoz jutási lehetőséget, amelynek keretében omladozó, balesetveszélyes függőfolyosók és lépcsősorok helyreállításához, valamint mozgáskorlátozott lakók számára akadálymentesítő rámpák építéséhez kaptak vissza nem térítendő támogatást a nyertesek.

„Bár évente tíz nyertest díjazunk a társasházi pályázaton, egyre több támogatásra méltó, színvonalas pályaművel találkozunk, amelyek gazdáit arra buzdítjuk, hogy ne tegyék el a fiókba a már kész terveket, hiszen a megvalósításukhoz a pályázati források mellett számos egyéb finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre” – mondja Csonka Tibor. Az OTP Bank társasházaknak és lakásszövetkezeteknek nyújtott hitelei például lehetővé teszik, hogy lakóközösségek akár ingatlanfedezet nélkül, minimális saját forrással felújítsák, korszerűsítsék lakóépületeiket. A társasházak többek között élhetnek a lakástakarék-pénztári konstrukciók lehetőségeivel is, amelyek nem jelentenek jelentős havi terhet az egyes lakástulajdonosok számára, mégis – a megtakarítási időszak végén – komoly összeget fordíthatnak az épület közös részeinek felújítására, karbantartására.

A TÁRSASHÁZI PÁLYÁZAT NYERTESEI (2013)

Környezetvédelmi kategória:
Hadrianus utca 7. Társasház, Budapest – 1,3 millió forint 
Nagy Imre krt. 1. Társasház, Szolnok – 700 ezer forint
Gesztenyés 25-27. Társasház, Paks – 400 ezer forint

Közösségépítés kategória:
Gloriett 1008 Társasház, Budapest – 1,3 millió forint 
József Attila utca 7. Társasház, Kaposvár – 700 ezer forint
Berend utca 1-7/A. Társasház, Budapest – 400 ezer forint

Életminőség-javítás kategória:
Bajcsy-Zsilinszky utca 35-37. Társasház, Debrecen – 1,3 millió forint
Üllői út 119. Társasház, Budapest – 700 ezer forint
Kossuth út 1-3. / Rimay út 1-3-5. Társasház, Bátonyterenye – 400 ezer forint

Különdíj kategória:
Barsi Dénes utca 1/A-B-C. Társasház, Dunaújváros – 1 millió forint

Ajánlott tartalom

Mikortól pályázhatok az ingyenes napelemekre?

A programot négy ütemben, regionális bontásban fogják kivitelezni.