Miskolc - bár szerencsésebb helyzetben van az ország némely részéhez képest az allergén növények tekintetében földrajzi fekvése és a lakosság hozzáállása miatt - harcot indított a parlagfű ellen, július 1-től ugyanis ismét él az úgynevezett parlagfűvonal, amelyen bejelentést tehet bárki, ha allergén növény által fertőzött területet észlel.

Éjjel-nappal hívható parlagfűvonal Miskolcon

Miskolc - bár szerencsésebb helyzetben van az ország némely részéhez képest az allergén növények tekintetében földrajzi fekvése és a lakosság hozzáállása miatt - harcot indított a parlagfű ellen, július 1-től ugyanis ismét él az úgynevezett parlagfűvonal, amelyen bejelentést tehet bárki, ha allergén növény által fertőzött területet észlel.

A miskolci parlagfűvonalon nem automata rendszer fogadja a hívásokat, hanem egy munkatárs, aki felveszi az adatokat, információkat és értesíti a szakembereket. Névtelen bejelentőt nem várnak, azt szeretnék, ha megfelelő lenne a kontroll, vagyis visszahívják majd a telefonálót, hogy megtörtént-e a parlagfűirtás, lekaszálták-e az általa bejelentett gyomos területet – mondta el Orosz Lajos alpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón.
Ha a fertőzöttnek vélt telek valóban parlagfűvel szennyezett, elrendelhetik a kényszerkaszálását, ennek során a költségek megtérítésén túl növényvédelmi bírság kiszabására is számíthat a tulajdonos.

Az elmúlt hetek időjárása – elsősorban a sok eső – kedvezett a növény vegetációjának, gyorsan fejlődik és várhatóan nem lesz elég a szokásos évi kétszeri kaszálás – hívta fel a figyelmet Kertész Béla, a Városgazda Kht. műszaki vezetője. Emlékeztetett arra, hogy június 30. fontos határidő a parlagfű-mentesítésben: ezt követően mulasztás esetén már elrendelhető a kényszerkaszálás.
Miskolcon jelenleg 1100 négyzetméternyi terült fertőzött a parlagfű által, ez évről-évre csökken. A borsodi megyeszékhely ugyanis amellett, hogy kedvező a földrajzi elhelyezkedése – a Bükk lábánál fekszik -, sokat tesz az irtásért, kaszálásért és a lakosok is pozitívan állnak a problémához.
Miskolc önkormányzata a belterületi ingatlanok tekintetében segítheti a parlagfű elleni küzdelmet, a külterületi részek esetében a jogkör gyakorlója a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal.

Ajánlott tartalom

150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás az E.ON hálózatán

Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.