Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere azt mondta, azért csatlakoznak is idén is az országos programhoz, mert szeretnék közelebb vinni az állatokat a gyerekekhez, élményt nyújtani különleges körülmények között a családoknak. Felidézte, hogy az állatkertek éjszakája egy évente megrendezett, országos program, amikor az állatkertek, vadasparkok és állatbemutató helyek sötétedés után is nyitva tartanak, és különleges, éjszakai programokkal várják a látogatókat. Most első alkalommal nem csoportokat kísérnek majd az éjszakai kertben, hanem hagyják, hogy a látogatók fedezzék fel a látnivalókat, a gondozók pedig a helyszíneken várják az érdeklődőket – fűzte hozzá. Váradi Zoltán, az állatkert igazgatója hozzátette: normál nyitvatartási időben ritkán látható, hogyan viselkednek az állatok sötétedés után. Sok faj ugyanis éjszaka aktívabb – például a nagymacskák, baglyok, denevérek -, így ilyenkor egészen más arcukat mutatják.
Augusztus utolsó péntek estéjén az állatkert ismét élettel és fénnyel telik meg: látványos etetések, trópusi jövevények és egy egész éjszakán át tartó természetközeli kaland vár kicsiket és nagyokat a debreceni Nagyerdőben. Az idei országos tematika – városi vadon – azt vizsgálja, hogyan alkalmazkodik a természet a városias környezethez. Debrecen ehhez sajátosan kapcsolódik: a trópusi élővilág színes és eleven szereplőivel idézi meg azt a pillanatot, amikor az erdő és a város határai elmosódnak – magyarázta a szakember. A látogatók megtekinthetik mások mellett a vízilovak, a zsiráfok, a kapibarák etetését, a kengurukifutóban elhelyezett standoknál pedig interaktív játékok, ember-állat konfliktussal foglalkozó témaasztalok, bátorságpróba, szaglópont, ZooKuckó és világító ásványok várják az érdeklődőket – sorolta Váradi Zoltán megjegyezve, hogy az állatkertek éjszakáján a szomszédos vidámpark is várja a látogatókat. Debrecenben csütörtök délután egy különleges villamosjárattal is felhívták a figyelmet az állatkertek éjszakájára: a Nagyállomástól induló „VillamosoZoo” körjáraton dzsungelhangulatban, növények között várták az utasokat az állatkert madarai, kisállatai.