Recent Posts

Csak minimális mértékben emelkedhetnek a vízdíjak

A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent állításokkal ellentétben a lakossági ivóvíz idei ára nem fogja meghaladni a 485 forintot.

Bővebben

Kína: százmilliók biztonságos ivóvíz nélkül

Kína érvényben lévő ötéves tervének első négy évében több mint 70 milliárd jüant (10,5 milliárd dollár) fordítottak az ivóvízellátás fejlesztésére, amivel 154 millió emberhez jutott el a vezetékes víz; százmilliók továbbra is várnak - idézi a szaktárca miniszterét a kínai sajtó kedden.

Bővebben

Meghirdették az idei kerékpárosbarát település és munkahely pályázatokat

A megfelelő kerékpáros infrastruktúra kialakítása, valamint a környezettudatos közlekedési kultúra terjesztése terén tett erőfeszítéseket ismerik el a környezetvédelmi és közlekedési minisztérium által idén negyedszer meghirdetett Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatok.

Bővebben