Recent Posts

A biogazdálkodás bevált megoldásokat kínál a fenntartható agrár-élelmiszeripari átállásban

Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a 18. Európai Ökogazdálkodási Kongresszuson. A szakmai diskurzus főként a Közös Agrárpolitika (KAP) kihívásairól és kilátásairól, a gazdálkodók piaci helyzetének javításáról és az összefogás szükségességéről szólt. A bio mozgalom szereplői egyetértettek abban, hogy fokozni kell az ökológiai szolgáltatásokkal kiemelkedő hozzáadott értéket nyújtó gazdálkodók megbecsültségét, növelni kell a vásárlók tudatosságát a bioélelmiszerek iránt és segíteni kell a fiatal gazdagenerációt, hogy valóban kulcsszereplővé válhassanak a jövő mezőgazdaságában.

Bővebben

Egész Európa jövőjét meghatározhatja a hidrogéntechnológia

A hidrogén technológiai sokfélesége, valamint az ökoszisztéma-szemlélet alapvető fontosságú ahhoz, hogy Európa sikeresen megvalósíthassa fenntarthatósági céljait, hangzott el a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Nyári Egyetemén Zalaegerszegen. Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója elmondta, hogy a hidrogén nemcsak egy energiaforrás, hanem egy olyan lehetőség, amely a mobilitás dekarbonizációját és az ipar zöld átalakítását is elősegítheti.

Bővebben

Túl a szezonon – a felelős divattervezést erősíti a MOME Fashion Show

Idén is megtudhatjuk, mi foglalkoztatja a jövő divattervezőit, hogyan gondolkodnak a fenntarthatóságról, az inkluzióról, hagyományok és kortárs trendek viszonyáról. A frissen végzett alapszakos tervezők alkotásainak hívószava ezúttal az “Üzenet-rögzítő” volt. A diplomaprojektekben a divat, a textil és a jelmez eszközként szolgál a mélyebb társadalmi és kulturális kérdések megválaszolására, a személyes és kollektív identitás újraértelmezésére.

Bővebben