Recent Posts

Tízezrek tüntettek Németországban az atomerőművek ellen

A különböző környezetvédelmi szervezetek, a szakszervezetek, valamint az ellenzéki pártok felhívására az ország több mint 20 városában vonultak az utcákra az emberek, hogy követeljék a nukleáris erőművek mielőbbi bezárását, illetve az atomenergia hasznosításáról való lemondást.

Bővebben

Teljesen kiszáradhat a világ egyik legnagyobb sóstava

A tó vízfelszíne eredeti kiterjedéséhez képest mára már mintegy 60 százalékkal összezsugorodott, az elmúlt évtized jelentős aszályai, az öntözésre szolgáló lecsapolások és a beömlő folyókra épített gátak vízvisszafogó hatásának következtében.

Bővebben

Kristianstad az első biováros

A svédek eddig leginkább az ABBA-ról, a Volvóról és az IKEA-ról voltak igazán ismertek. Mostantól azonban elmondhatják, hogy övék az első olyan városa, amely csak megújuló energiából látja el magát.

Bővebben