A gyártók által gyakran már most is túl szigorúnak titulált 2021-es határértékeket további 28,5%-kal csökkenti az Unió 2030-ig, aminek betartása biztos nem fog másként menni, mint a részben vagy teljesen elektromos autók gyártásának felgyorsításával.
Máshol is napirenden vannak a szigorítások, Kínában minden eladott személyautó 10 százalékának elektromosnak vagy hibridnek kell lennie 2019-ben. Minden gyár egy pontrendszer alapján durván kilencszer annyi autót adhat el, amennyi (részben) elektromos autót el tud adni az országban. 2020-ban 12 százalékra emelik az arányt.
Ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis egyre több akkumulátort használnak fel egyéb célokra, például napelemek energiájának tárolására. Több országban komolyan támogatják ezeket a beruházásokat mind a lakosság, mind az ipari felhasználók számára, hogy kiegyenlítsék az elektromos hálózat terhelését. Csak Dél-Koreában 2018-ban 3,7 GWh akkuteljesítményt építettek be ilyen céllal az állami támogatásoknak köszönhetően. Jól látszik, hogy az elektromos autózás, és úgy általában a nagy kapacitású akkumulátorok felhasználása hatalmas robbanás előtt áll. A kérdés, lesz-e elég gyártói kapacitás az ambiciózus tervek véghezviteléhez, vagy az egekbe fognak emelkedni az akkumulátorárak, s ezzel az elektromos autók vételára is.
A gyártói kapacitás szűkössége csak az egyik kérdés, az akkumulátorokhoz több viszonylag ritka fém is szükséges, mint például a kobalt, melynek éves termelésének több mint felét a politikailag nem túl stabil Kongó adja. A kereslet növekedése miatt a kobalt ára a 2016 év elejei 22 ezer dollár/tonna árról meg sem állt 2018 márciusában a 94 ezer dollárig, onnan némileg megszelídülve 55 ezer dollárra csökkent. A teljes cikk itt olvasható.