Elektromos buszflotta – ismeretlenek a költségek

A világ fejlettebb országainak városi közlekedésében egyre nagyobb szerephez jutnak a zöldenergiára épülő technológiák. Most a hollandiai Amszterdam vezetői határozták el, hogy 2025-re a teljes fővárosi buszhálózaton elektromos meghajtásúakra cserélik a járműállományt.

Hollandia már régen az élen jár a környezetet kímélő okos technológiák megvalósításában. A legkorszerűbb kerékpár utakat építik a többi között a városaikban is, annak érdekében, hogy mind több lakos kiszálljon az autójából, s inkább biciklizve jusson el a munkahelyére. Az első lépcsőben, két esztendő alatt kívánnak felváltani negyven dízel üzemanyagot használó autóbuszt e-járművel. Ezután következik a második szakasz, amely során mind a kétszáz tagja a városi autóbusz flottának elektromos meghajtású buszokból áll majd.

Tért hódít a városban a zöldenergia

Nem csak az autóbusz közlekedésüket kívánják megreformálni az amszterdamiak. A norvégokhoz hasonlóan a városi vízi közlekedésben is elektromos meghajtású kompokat használnak hamarosan. A város vezetése jelenleg tárgyal az autóbusz vállalattal az elképzelés megvalósításáról. Egyelőre még nem ismert, mennyi pénzbe kerül majd a nagyszabású projekt megvalósítása.

Tény, jelenleg Amszterdam az európai nagyváros, amely minden kompromisszum nélkül át kíván állni az elektromos városi tömegközlekedésre. Ám nem ők az egyedüliek Hollandiában, akik hasonló reformokon dolgoznak. Olyan városokban, mint Utrecht és Maastricht már egy ideje eredményesen vesznek részt a közlekedésben az elektromos autóbuszok.

Növekszik Amszterdam vonzereje a jövőben

Németországban szintén ebbe az irányban megy a nagyvárosok tömegközlekedésének fejlesztése. Berlinben, vagy Osnabrückben szintén ott vannak az utakon az e-buszok. Arra a gondolatra azonban még messze nem jutottak e városokban a közlekedési szakemberek és a városi vezetők, hogy a teljes autóbuszforgalmat elektromosra állítanák át.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.