Elektromos buszok: Kétmilliárd úszhat el a kormány késlekedése miatt

– Nem titkolt célunk, hogy az elektromos busz használata terén Magyarország Közép-Európa vezető államává váljon – jelentette ki az elektromos buszok újabb várbeli tesztindító ünnepségén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Egyúttal annak a reményének is hangot adott, hogy hamarosan nemcsak a Várban, hanem az egész fővárosi közlekedésben rendszerbe állhatnak az elektromos buszok.

– Minél hamarabb és minél nagyobb számban – tette hozzá Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója. – A hibrid buszok csak átmeneti megoldást jelentenek, a végső cél a zéró emissziós elektromos buszok beszerzése – kontrázott Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója, aki szerint húsz év múlva a Vár mellett a belvárost is ilyen járművek uralhatják.

Joggal gondolhatná a városlakó, hogy ha ennyire egy irányba húznak a lovak, akkor egy éppen e tárgyban kötött szerződés jóváhagyása nem okozhat gondot. Tévedne. A BKK, illetve az I. kerületi önkormányzat még tavaly tendert hirdetett elektromos buszok beszerzésére, amelyet a Siemens-Rampini Budapest Konzorcium nyert meg. A párossal 2014 szep­temberében kötöttek vállalkozási szerződést a tender kiírói. Nem vettek zsákbamacskát, mivel a buszokat 2013 őszén tíz napig tesztelték a Várban.

A feltételes szerződés értelmében a hét darab elektromos busz mellé töltő-infrastruktúrát és ötéves karbantartási kötelezettséget is kapott volna a BKV. Az 1,89 milliárdos vételárat a szakma egy része sokallta ugyan, de Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divízójának vezetője szerint az összeg nem osztható le egyszerűen járművekre, hiszen a főváros egész rendszert vásárol, amely később igény szerint bővíthető. Másrészt a felvetés elméleti, hiszen a beszerzést teljes egészében az unió finanszírozza. Feltéve, hogy a szerződéskötésre még március 22. előtt áldását adja a kormány. A kontraktus ugyanis a jelenlegi jogszabályok értelmében akkor léphet hatályba, ha a projekt uniós forrásból való támogatásáról szóló szerződést a kormány aláírja.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Több mint száz diák vett részt a HUMDA miskolci pályaorientációs napján

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályaorientációs napot szervezett középiskolásoknak és egyetemistáknak Miskolcon, ahol többek között a hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerrel ismerkedhettek a fiatalok.