Elektromos formaautókra áll rá a McLaren

Ők fogják szállítani a motort, a hajtást és az elektronikát a 2014-ben induló Formula E bajnokság autóihoz.

A McLaren azzal terjeszti ki a tevékenységi körét, hogy a 2014-től induló új sorozat beszállítójaként elektromotort, hajtást és elektronikát fog tervezni és gyártani a villanyhajtású versenyautók számára kiírt Formula E bajnokság résztvevőinek, írja a forma1hirek.hu. Augusztusban már megállapodtak róla, hogy a sorozatot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szankcionálja majd. A promóter, a Formula E Holdings Ltd. vezérigazgatója nem más, mint a GP2-es Addax csapat főnöke, Alejandro Agag, de a projektben részt vesz Lord Drayson is, a Drayson Racing Technologies társtulajdonosa, valamint Eric Barbaroux, az Electric Formula, egy elektromos autókra szakosodott francia cég elnöke. A Formula E autóit az ART Grand Prix főnöke, Frédéric Vasseur által kifejezetten erre a célra létrehozott vállalat, a Spark Racing Technology fogja összeszerelni. A bemutató célú rendezvényeket már jövőre megkezdik, majd 2014-től tíz csapat és húsz versenyző részvételével el szeretnék indítani magát a bajnokságot is. A futamokra “ideális esetben” a világ nagyvárosainak szívében kialakított utcai pályákon, közismert látványosságok előterében kerítenének sort. Beszállítóként ebből fogja kivenni a részét a McLaren. “Szenvedélyesen hiszek abban, hogy az autósport jelentős szerepet játszhat a jövő technológiáinak kifejlesztésében és elterjesztésében, a Formula E-t pedig nagy globális értékű koncepciónak tartom az egész autósport szempontjából” – mondta a cég főnöke, Martin Whitmarsh.

“Azáltal, hogy együtt dolgozunk a Formula E kapcsán, a McLaren világszínvonalú technológiájának és a Spark Racing Technology szakértelmének ötvözése révén mindkét vállalat az innováció élvonalában maradhat, és remélhetőleg új kapukat nyithat a holnap versenyautójának megszületése felé.” A francia központú Formulec projekt EF01 kódjelű modellje – melynek tervezésében részt vett a Mercedes GP is – már 2010 szeptembere óta számtalan nagyvárosban, köztük Moszkvában, Cancunban, Berlinben, Frankfurtban és Birminghamben is fellépett különféle bemutatókon. A Formula E-be nevező csapatok megvásárolhatják majd az ebből kifejlesztett versenyautót, vagy indulhatnak olyan saját konstrukcióval is, amit az FIA homologizál. A Formula E hivatalos tesztpilótájává szeptemberben a brazil Lucas di Grassit nevezték ki, aki egyébként a Pirellinél is hasonló szerepben dolgozik. Ő, miután kipróbálta az EF01-et, azt mondta: “A végsebessége és a gyorsulása is nagyszerű, és meggyőződésem, hogy a következő években tovább fog javulni a teljesítménye. Vérbeli versenyautó. Nem könnyű vezetni, úgyhogy a közutakon igazi kihívás lesz versenyezni vele.” “A prototípus egyik legmeglepőbb vonása a hangja. Halkabb, mint a robbanómotoros autók, jellegzetes, futurisztikus zajt csap. A menetszél nagy sebességnél is tisztán hallható, ami teljesen új élmény.”

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.